Írtam itt korábban egy kísérletről, amelynek során gyerekek elé édességet tettek, és a kísérletvezető ígért nekik még egy adagot, ha képesek az evéssel pár percet kivárni, amíg visszajön. Ahogy a linkelt bejegyzésben levő videóból kitűnik, egy gyereknek igen nagy erőfeszítésébe telik ellenállni a kísértésnek, hogy ne falja be egyből az előtte heverő csábító édességet. A The New Yorker-ben néhány napja volt egy cikk egy hasonló kísérletről, de itt továbbmentek, és megvizsgálták, hogyan teljesítettek életük további részében a gyerekek.
Kiderült, hogy azok, akik nem tudták kivárni, amíg a kísérletvezető visszajött, és behabzsolták az édességet, alacsonyabb pontszámokat értek el a tanulmányaikban, nehezebben koncentráltak, nehezebben tartottak fenn barátságokat, felnőtt korukban pedig kövérebbek voltak, nagyobb arányban voltak drogproblémáik, és hasonlók. Ez nem túlságosan meglepő, hiszen ha valaki inkább a gyors kielégülésre hajt a hosszabb távú tervezés rovására, akkor tanulás helyett inkább TV-zik, sportolás helyett falja a süteményeket, és így tovább.
A gyerekekkel végzett kísérletben csináltak egy olyan változatot is, amiben a gyereknek azt mondták, próbálja elképzelni, hogy a sütemény csak egy rajz, vagy hogy a habos sütemény egy felhő. Ezzel a mentális segédeszközzel felszerelve az olyan gyerekek, akik korábban egy percig sem voltak képesek megállni, akár 15 percig is ellen tudtak állni a kísértésnek. A cikk végkövetkeztetése az, hogy ha gyerekkorban megtanítanának arra, hogyan álljunk jobban ellen a pillanatnyi csábításoknak egy későbbi nagyobb jó érdekében (akár a fenti sütemény-felhő módszerrel), akkor az így szerzett készség az élet későbbi részében is igen jól jönne. Ha az olvasók között esetleg vannak olyanok, akik zsenge korú gyermekkel bíbelődnek otthon, akkor érdemes lehet odafigyelni erre az aspektusra, és utánanézni, hogyan lehet a gyereket arrafelé terelgetni, hogy lásson túl a pillanatnyi élvezeteken, és tervezzen hosszabb távra.
A felnőttek pedig végiggondolhatják a saját példájukon, hogy sokszor engedtek-e gyerekkorukban a pillanat csábításának a józan mérlegeléssel szemben, és esetleg most ennek isszák-e éppen a levét. :)
Frissítés: a bejegyzés megírása után felbukkant egy újabb videó a témában, amit hozzáfűzők ide a végére az érdeklődőknek:
nemuccaszoc 2009.05.25. 21:29:45
hillaby · http://twitter.com/hillaby 2009.05.25. 21:32:25
nekem ha kicsi koromban ilyen játékot mutattak volna, rögtön benyomtam volna a csokit, aztán meg röhögtem volna rajtuk, hogy még tanulmányt is kell írniuk
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.25. 21:45:01
hillaby · http://twitter.com/hillaby 2009.05.25. 21:46:52
endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.05.25. 23:19:16
Aki ezt beveszi, az még hülyébb lesz felnőttkorában.
Ez az egész olyan pszichológiás-leegyszerűsítős-sablonosító ostoba divatszar.
Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2009.05.26. 05:21:11
Amíg nem volt saját gyerekem, én is csak röhögtem volna ezen. Döbbenetes dolog a gyerekek agyának kibontakozását nap mint nap megfigyelni, és a kordában tartásukkal éveken keresztül szívni!
Anim · http://www.supertutorial.hu 2009.05.26. 09:08:09
arongeri 2009.05.27. 09:35:08
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.05.27. 14:56:51
Elég baj az, a fő célkitűzés szerintem az önfeledt játék kellene legyen, nem az egy helyben ülés! Az valamikor az iskola környékén kéne csak megjelenjen, mint elvárás, vagy még akkor se. Az óvoda az NEM iskola-felkészítő és nem főleg nem az Élet kihívásaira való felkészítő. Illetve nem így.
I. P. S. 2010.07.05. 22:04:37