Friss topikok

  • Eva950: Ez a drága ember vajon meddig élt? Lényeg az, hogy gyors volt. Szegény beteg nem szenvedett sokat. (2011.03.12. 17:36) A leggyorsabb késforgató a sebészek között
  • kaqxar: @blogíró: nagyon várom a folytatást. addig a régiekkel szórakoztatom magam. meg talán a tedes vid... (2011.03.08. 10:29) Hogyan működik a zene?
  • Eva950: Kipróbáltam, furcsa. Kábítószer közeli élmény: Régebben történt. Kórházban voltam, megműtöttek. Mi... (2011.02.11. 22:59) LSD szimulátor
  • blogíró: @UnA: a tolerancia ebben a tekintetben olyan, mint liberalizmus. Elsőre jó ötletnek tűnik, de időv... (2011.02.11. 21:49) Az élet paradoxonai
  • blogíró: Igen, így is lehet értelmezni, mindenesetre elég bizarr rajzfilm. :) Aki nem tudja, milyen gonosz... (2011.02.09. 17:43) Csak az egyik orrlyukad működik

LSD szimulátor

2010.10.12. 19:30 blogíró

Ha érdekel milyen lehet valamilyen szer hatása alatt lenni, akkor ezen az oldalon nézd fél percig a a mozgó kép közepét, majd nézz máshova, például a tárgyakra az asztalodon. Nem álltam még ilyen hatás alatt, de ilyesminek képzelem dolgot. :) Ha tovább nézed, akkor tovább tart a hatás.

10 komment

Címkék: illúzió optika

Fogyassz, hogy legyél valaki

2010.10.08. 20:48 blogíró

A héten láttam egy TED előadást, ami a világ problémáiról, a gazdasági krízisekről és hasonlókról szólt, és egy mondat megmaradt belőle bennem, ami megkapó tömörséggel foglalta össze a dolgok működését. Az állandó növekedésre épülő gazdaságban fontos, hogy a körforgás fennmaradjon, ezért rá kell venni az embereket, hogy mindig új dolgokat vásároljanak, különben összeomlik a rendszer. Az emberek általában azért vesznek új dolgokat, mert ezzel a látványos fogyasztással akarják emelni a társadalmi státuszukat a többi ember szemében. A cél az, hogy minél többen gondolják így.

Ezt foglalta össze az előadó egy mondatban, amit lehet, hogy nem ő talált ki, hallottam már hasonlót régebben is, de mindenesetre ez a változat frappánsan leírja a világunk jelenlegi állapotát:

Arról kell meggyőzni az embereket, hogy elköltsenek olyan pénzt, amivel nem rendelkeznek, olyan dolgokra, amikre nincs szükségük, hogy pillanatnyi hatást gyakorolhassanak olyan emberekre, akik amúgy közömbösek számukra.

És az egészben az a fonákság, hogy a mostani rendszer tényleg csak ettől működik, úgyhogy amíg nincs másik, addig nem is nagyon lehet kárhoztatni ezt az üzenetet. :P

11 komment

Címkék: élet fogyasztás világ ember

A vőlegényeket a kötél is húzza

2010.10.03. 20:30 blogíró

Nemrég olyasmiről olvasgattam, hogy valamilyen távoli országban a nők a jogaikért küzdenek, és éppen arra gondoltam, hogy nőnek születni nagyobb lutri, mert a világon sok hely van, ahol nőként nehezebb az élet, amikor eszembe jutott, hogy India egyes államaiba viszont férfinek kevésbé érdemes születni, mert arrafelé a vőlegényrablás dívik.

Egyes helyeken ugyanis olyan magas az elvárt hozomány összege, hogy a kevésbé tehetős családok sokszor inkább a vőlegény elrablását választják a fizetés helyett. A gondosan kiválasztott (orvosi, mérnöki diplomával vagy kormányzati állással rendelkező) áldozatot a menyasszony családja fogságba ejti, majd némi veréssel motiválva sokszor fegyverrel kísérik az esküvőre, ahol elővigyázatosságképpen még kötelet is kötnek a derekára, nehogy elfusson a szertartás alatt. Utólag nehéz érvényteleníteni egy ilyen esküvőt, mert az indiai törvények a házasságban a nő jogait védik, annyira, hogy még vádat is emelhetnek a lázongó vőlegény ellen. Arrafelé tehát a jelek szerint a férfiaknak nehezebb, kivéve talán a házasodni is lustákat, mert helyettük a menyasszony családja egykettőre nyélbe üti a partit. :P

Itthon szerencsére nem kell ettől tartani, egy klasszikus irodalmi példa viszont eszembe jut a témáról liftező ággyal, kényszeresküvővel és hasonlókkal. Az érdeklődők itt elolvashatják a regényt, vagy akár filmen is megnézhetik, bár nem tudom, mennyire számít cool szerzőnek Mikszáth manapság. B)

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra házasság vőlegény

Utódaink majd megteremtenek minket

2010.09.30. 20:49 blogíró

Olvasom, hogy néhány fizikus azzal a nézettel állt elő, hogy az univerzum biztosan nem fog fennmaradni a végtelenségig, mert ebben az esetben a természeti törvényekkel komoly gondok lennének. Egy örökké létező univerzumban ugyanis minden esemény bekövetkezik (ráadásul végtelenszer), bármilyen valószínűtlen is. Ez a gondolat viszont, mondják a tudósok, nehezen összeegyeztethető a természeti törvényekkel, hiszen ha mindenféle esemény biztosan bekövetkezik előbb-utóbb, akkor ez azt jelenti, hogy nem tudjuk megmondani a törvények alapján, hogy milyen valószínűséggel következnek be, vagyis a törvények nem működnek törvényként. Ebből kifolyólag az univerzum nem létezhet örökké, és az elmélet szerzőinek számításai szerint a megszűnése 50%-os eséllyel még a Föld élettartamán belül bekövetkezik, úgyhogy legalább a Föld jövőbeli pusztulása miatt nem kell aggódnunk. :P

A világ vége eszembe juttatta a kezdetét is, és ennek kapcsán beugrott, hogy a múltkori finomhangolós bejegyzésben említett Paul Davies egyik könyvében egy érdekes variációját olvastam annak lehetőségnek, amely szerint az univerzumot egy intelligencia hozta létre.

Az univerzum létrejöttén gondolkodva általában arra lehet kilyukadni, hogy az oksági lánc elejére kell valamilyen kezdeti ok, különben nem mondhatjuk azt, hogy valami az első ok volt, mert mindig van előtte egy másik. Egyes fizikusok a dilemma megoldására felvetették azt a lehetőséget, hogy a világegyetemre vonatkozó tudásunk gyarapodásával idővel létre fog jönni az univerzumban egy szuperintelligenca, ami az időben visszanyúlva megteremti a világot, és így egy következetes, zárt oksági lánc jön létre, amelyben nincs szükség kezdeti teremtőre, aki a lánc elején áll.

Ezzel tehát megoldódna az első ok problémája, bár létezésünk alapja így nem lenne más, mint egy oksági hurok, ami elég bizarr elgondolás, de igazából ez sem bizarrabb, mint bármelyik másik világmagyarázat. B)

A témáról eszünkbe juthat Asimov egyik novellája is.

5 komment

Címkék: teremtés univerzum kozmosz

Hogyan főzzünk fejben pálinkát?

2010.09.28. 15:25 blogíró

Feljegyzem ide a tegnapi RTL híradóból a pálinkafőzésről szóló tudósítást, mert Monty Python-ba illő anyag volt. Az interjúalanyok elmondták, hogy már hosszú ideje tanulják könyvekből a pálinkafőzést, és kifejezték örömüket, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhatják a megszerzett elméleti ismereteket:

Frissítés: a beágyazott videót linkre cseréltem, hogy ne induljon el automatikusan. Kattints ide a videóért.
 

5 komment

Címkék: pálinka ember

A szent, aki gyerekeken tapos

2010.09.13. 18:18 blogíró

Nemrég belinkeltem itt egy korábbi bejegyzést, amiben többek között az átokkal megölhetetlennek bizonyuló ateistáról is szó volt, és arra járva megnéztem, hogy mivel foglalkozott még ez az átokálló szkeptikus. Mint kiderült, mindenféle egyéb babona ellen is fel szokott szólalni, ha van rá lehetősége.

Az egyik kapcsolódó videón például az ellen a szokás ellen beszélt, hogy csecsemőket templomtetőkről dobálnak le, mert a szülők ezzel akarnak köszönetet mondani Istennek az egészséges gyermekért, és így akarnak neki hosszú és egészséges életet biztosítani. Ez a szokás a csecsemőátugráshoz hasonló annyiban, hogy ha minden jól megy, akkor ártalmatlan hülyeség, de, ahogy a videón is látható, az elkapók nem mindig állnak a helyzet magaslatán.

Létezik viszont egy másik tradíció, ami ellen a szkeptikus szintén felszólalt, és ami még ennél is botrányosabb: a szülők elviszik a gyereküket egy szent emberhez (godman), aki rááll a gyerekre, hogy ezzel megáldja őt. Előre szólok, hogy elég felkavaró a látvány:

A csecsemőket átugrós bejegyzés egyik kommentjében valaki megvédte azt a szokást mondván, hogy a kultúrájuk része, ezért kívülállóként nem ítélhetjük el őket érte. Biztos vannak olyanok, akik a fenti szokásra is ezt mondanák, de ezekben az esetekben én inkább az erkölcsi abszolutizmus pártján vagyok.

Szólj hozzá!

Címkék: élet vallás

A CapsLock nem az ellenséged

2010.09.08. 19:35 blogíró

Nemrég tanúja voltam valakinél, hogy a CapsLock gomb véletlen megnyomása gondokat okozott neki, és ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon hány ember van, aki a CapsLock-ot eredeti rendeltetésének megfelelően használja. Elég ritkán van arra szükség, hogy csupa nagy betűvel írjunk, esetleg adatbevitelnél hasznos lehet, de többnyire inkább csak problémákat okoz, ha véletlenül megnyomjuk (például jelszavak beírásánál). Gondoltam, írok egy bejegyzést arról, hogyan lehet értelmes billentyűt faragni a hasznavehetetlen CapsLock-ból. Talán valakinek tudok vele újat mondani.

A legegyszerűbb megoldás a CapsLock letiltása lehet, de mivel egy kényelmes helyen levő gombról van szó, ezért érdemesebb inkább valamilyen hasznos funkciót rákötni. Erre több lehetőség is van operációs rendszertől függően, Windows-on én az AutoHotkey-t használom erre (és még sok minden egyébre is). Néhány példa, ami most hirtelen az eszembe jut, hogy mire lehet lecserélni a CapsLock-ot:

Használhatjuk az aktív ablak minimializálásra, hogy egy gombnyomással eltüntethessük az érdektelen ablakokat az útból:

Capslock::WinMinimize,A
 

Vagy ha van olyan program, amit gyakran használsz, akkor beállíthatod, hogy a CapsLock-ot megnyomva egyből az a program legyen aktív, illetve indítsa el, ha éppen nem fut. Példa Firefox-ra:

Capslock::
   SetTitleMatchMode, 2
   IfWinExist, Mozilla Firefox
     WinActivate
   else
     Run %programfiles%\Mozilla Firefox\firefox.exe
   return
 

Nekem gyakran van szükségem arra, hogy az éppen olvasott szöveg egy részletére rákeressek a Google-n. Az alábbi AutoHotkey programocskával a keresendő szöveg kijelölése után a CapsLock megnyomásával bármelyik programból (szövegszerkesztő, böngésző, stb.) azonnal indíthatsz rá egy Google-keresést:

Capslock::
   SetCapsLockState, off
   oldclipboard := clipboard
   clipboard =
   Send ^c
   ClipWait
   Run, http://www.google.com/search?q=%clipboard%
   clipboard := oldclipboard
   Return
 

Ezek persze csak példák, a lehetőségek korlátlanok, de illusztrációnak elég ennyi. Ha a CapsLock nálad is eredeti formájában üzemel, és csak gond van vele, amikor véletlenül lenyomod, akkor itt a lehetőség, hogy valamilyen hasznosabb célnak szenteld a parlagon hevertetés helyett. B)

13 komment

Címkék: ergonómia számítógép

Az ürességtől való félelem

2010.09.05. 22:11 blogíró

A bolti lopáson kapott diáklányokkal kapcsolatban megjelent blogbejegyzések egyikében olvastam ezt a kommentet:

Az egyik lány nyilatkozata - "Hülyéskedésnek indult, aztán elfajult, de kicsit sok volt a megrázkódtatás, az unalom pedig idegölő volt” - rávilágít egy nagyon súlyos problematikára: az állandó élménykeresésre,a mai generáció(k) már nem tanulják meg elviselni, kezelni azt, hogy unatkoznak, állandóan ingereket kersnek. (Lásd még: autóba hátul berakott dvd lejátszó, hogy a gyerek utazás közben is szórakozzon; nehogy meg kelljen tanulnia nyugton ülni.)

Ez a megjegyzés eszembe juttatott egy másik írást, ami hasonló dolgokat feszeget. A cikk arról szól, hogy a mai világban egyre inkább a folyamatos audiovizuális stimulusok hatása alatt vagyunk, és nyomban unatkozni kezdünk, ha nincs valami, amivel éppen foglalkozni lehet. A mai fiatalok sokszor már 30 másodperc tétlenség után is unják magukat, és sok felnőtt is így van vele, ezzel szemben 50 éve az emberek jellemzően csak 2 óra tétlenség után érezték úgy, hogy unatkoznak. Ez a modern probléma eszembe juttatta a régiek művészetéből ismert ürességtől való félelem fogalmát, ami manapság mintha magára az életre lenne egyre inkább igaz: minden pillanatban történnie kell valami érdekesnek, különben egyből jön az unalom.

Én is megfigyeltem magamon, hogy ha elfogy az input, akkor sokszor meglepetésszerűen ér, hogy hirtelen nincs mit csinálni. Szokatlan. Nem tudom, átlagosan mennyire jellemző ez az emberekre, de te is végiggondolhatod, hogy milyen gyakran van olyan, hogy egy ideig nem csinálsz semmit. Nem ülsz a gép előtt, nem írsz sms-t, nem nézed meg a mobilodat, nem nézel TV-t, nem olvasol, nem foglalkozol a teendőlistáddal, nem hallgatsz zenét, stb. Csak ülsz, és vagy. Jon Kabat-Zinn gyakran említi a könyveiben (már volt itt szó róluk), hogy érdemes gyakorolni a megállást napjában néhányszor (akár csak fél percre is, ha többre nincs lehetőség), és tudatosítani, hogy mi van benned és körülötted, megfigyelni a pillanatot anélkül, hogy közben bármivel foglalkoznál.

A mai felfokozott tempójú világban nem tűnik haszontalannak gyakorolni ezt, mert, ahogy a cikk is megemlíti, az állandó ingerözön ellene hat az elmélyültségnek. Régen az ingermentes periódusok szolgáltak arra, hogy az emberek elmélyedhessenek a gondolataikban, de manapság már nehéz huzamosabban elgondolkozni dolgokon, mert arra vagyunk tréningezve, hogy mindig új ingereket keressünk. Pedig ha rá tudjuk venni magunkat, hogy egy ideig semmit se tegyünk, akkor még az is lehet, hogy meglepő ötletekre fogunk bukkanni magunkban. B)

11 komment

Címkék: élet pszichológia

Minél többet ülsz, annál hamarabb halsz meg

2010.08.27. 18:09 blogíró

Azt írta ma az Internet, hogy friss kutatások szerint azoknak, akik naponta 6 óránál többet ülnek, megnő az esélyük arra, hogy korábban haljanak meg, még akkor is, ha amúgy végeznek valamilyen rendszeres testmozgást. Ha az eredmények helytállóak, akkor sokunkra várhat idő előtti halál, tekintve, hogy egyre többen dolgoznak számítógép mellett, és sokan még a szabadidejük egy részét is ezzel töltik.

Én próbálom a káros hatásokat kivédeni egyrészt úgy, hogy otthon egy labdán ülök, ami rákényszerít, hogy használjam egyes izmaimat ülés közben is, különben leborulok, másrészt be van üzemelve a gépen egy szünetek tartására motiváló szoftver is. Ez utóbbi eleinte idegesített, de miután megszoktam, nagyon hasznosnak bizonyult, mert ha belemerülök valamibe, akkor hajlamos vagyok huzamosabb ideig is a gépre meredni, viszont így maga a gép szól rám, hogy ideje lenne pislogni, felállni, nyújtózni, sétálni egy kicsit, stb.

De lehet, hogy érdemes lenne továbblépni, és be kellene szerezni egy lépegetős számítógépasztalt. A linkelt bekegyzésben található videót elnézve ugyan nem tudom, milyen lenne órákon át lépegetve dolgozni a gép előtt, ennek is lehetnek mellékhatásai, de a folytonos üléshez képest határozottan jobbnak tűnik. A wikipédia azt írja róla, hogy még lassan lépegetve is el lehet vele égetni 100-150 kalóriát óránként, és a folyamatos mozgás a mentális teljesítményt is javítja, így szellemi munkát végzőknek külön hasznos lehet.

Ismertek valakit, aki így dolgozik?

9 komment

Címkék: élet egészség

Egy tanulságos zen történet

2010.08.24. 18:20 blogíró

A minap olvastam ezt a zen tanmesét, és mivel a blog gyakran foglalkozik filozofikus témákkal, úgy érzem, ide illik. :)

Zen tanítvány: Mester, tehát a lélek halhatatlan vagy nem? Vajon túléljük-e a testünk halálát, vagy mi is megsemmisülünk vele együtt? Valóban újjászületünk? A lelkünk alkotóelemeire hullik szét, s úgy kerül vissza újra a körforgásba, vagy egységes egészként átkerül egy másik élő szervezet testébe? És az emlékeink vajon megmaradnak-e? Vagy talán az újjászületés elmélete hamis? Talán a keresztény továbbélés fogalma a helyesebb? És ebben az esetben a testünkkel együtt támadunk fel, vagy lelkünk egy tiszta szellemi, plátói birodalomba kerül?

Mester: Kihűl a reggelid.

Forrás: Raymond Smullyan: A tao hallgat

10 komment

Címkék: filozófia

Kalandok a finomhangolt univerzumban

2010.08.22. 18:14 blogíró

Az egyik nap egy interjút néztem, amelyben a hívő interjúalany azt a vélekedést fogalmazta meg, hogy a finomhangolt univerzum egyértelmű jele Isten munkájának, és a multiverzum elmélet kitalálói csak azért álltak elő a párhuzamos univerzumokkal, mert így akarnak menekülni az igazság elől, de hiába, mert a multiverzum léte nem bizonyítható.

Ez utóbbi kitétel elsőre logikusnak tűnik, hiszen ha léteznek is párhuzamos univerzumok, hogyan is érzékelhetnénk őket, de a tudósok már ezen a hogyanon is törik a fejüket. Kaku például az oldalsávban linkelt videón azt magyarázza, hogy ha a másik univerzumot közvetlenül nem is, de a gravitációs hatását érzékelhetjük, és a néhány éven belül üzembe állítani tervezett új űrantennától várják, hogy bizonyítsa vagy cáfolja ezeket az elgondolásokat.

De ha a multiverzum hamis feltételezésnek bizonyul is, az univerzum finomhangoltsága akkor sem jelent végleges győzelmet a hívőknek, ugyanis ott van az antropikus elv, ami kimondja, hogy semmi furcsa nincs abban, hogy a világ paraméterei éppen olyanok, hogy megfeleljenek az életnek, hiszen ha nem ilyenek lennének, akkor mi sem lennék itt, hogy ezt megállapíthassuk. Önmagában a finomhangoltság ténye tehát még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a világot meg kellett, hogy tervezzék. Mellesleg ha azt vesszük, hogy az univerzumnak csak igen kicsi része alkalmas az emberi életre, akkor meglehetősen furcsának tűnik az olyan finomhangolás, ami egy óriási univerzumot úgy tervez meg, hogy alig valahol lehessen élni benne.

A brit fizikus Paul Davies az egyik könyvében (ami nem tudom megjelent-e magyarul, de ha nem, akkor mást is érdemes olvasni tőle összeszedte, hogy jelenleg milyen álláspontok vannak a világ finomhangoltságával kapcsolatban:

  • Az univerzum véletlenül olyan, amilyen, nincs semmilyen oka, hogy ilyennek kellene lennie.

  • Az univerzumnak pontosan ilyennek kell lennie, ez az alaptörvényekből következik, csak még nem ismerjük ezeket a törvényeket. Ha lesz egy egyesített elméletünk, akkor egyértelmű lesz az is, hogy miért ilyen a világ.

  • Az élet szükségszerűen létrejön. A világ (általunk egyelőre ismeretlen) törvényei olyanok, hogy az intelligens életnek létre kell jönnie benne.

  • Létezik a multiverzum, amelyben az univerzumok mindenféle variációja előfordul, így a miénk csupán egy változat, méghozzá olyan, amelyik lehetővé teszi az életet. Ha végtelen számú ilyen univerzum van, akkor érdekes abba is belegondolni, hogy másolataink is élhetnek valahol egy másik univerzumban.

  • Kvantummechanikai megközelítéssel van olyan elgondolás is, hogy az intelligens élet eleve szükséges magának az univerzumnak a létrejöttéhez, vagyis kezdetben egy multiverzum létezett a lehetséges kvantumállapotok szuperpozíciójaként mindaddig, amíg az egyik univerzumban ki nem fejlődött az intelligens élet. Ekkor a megfigyelő hatására a kvantumállapotok összeomlottak egyetlen univerzummá (lásd: Schrödinger macskája), és az az univerzum maradt csak, amelyikben az intelligencia létrejött. Így tehát nem meglepő, hogy az univerzumunk éppen megfelel nekünk, hiszen itt alakult ki az intelligens tudat először, vagyis ez került ki győztesen az univerzumok versenyéből.

  • Valamilyen intelligencia hozta létre az univerzumot, és ő állította be megfelelően a szükséges paramétereket. Ez a változat természetesen csak egy újabb lépcsőfokot helyez a rendszerbe, hiszen ebben az esetben a létrehozó intelligencia létrejöttének a mikéntje kérdéses.

  • Egy hamis univerzumban élünk, ami nem valódi, csupán egy szimulált virtuális valóság. Itt is felmerül az előbbi kérdés, hogy akkor a minket szimuláló intelligens lények hogyan jöttek létre.

Amint tehát a fentiekből kitűnik a látszólagos finomhangoltságból még elég sok dolog következhet. Viszont ennek a helyzetnek legalább megvan az az előnye, hogy mindenki választhat az eméletek közül az ízlése és világnézete szerint valót. B)

6 komment

Címkék: tudomány isten filozófia kozmosz

A sebességhatár betartásának nemi vonatkozásairól

2010.08.17. 21:49 blogíró

Autóval mentem a minap, és közben azon gondolkoztam, vajon miért nem úgy tekintek a sebességhatárra, mint ami a lehetséges maximum, vagyis miért nem tartom alatta a sebességet, és ehelyett miért arra törekszem inkább, hogy ne lépjem nagyon túl. Az 50 km/h a kevésbé forgalmas szakaszokon csigalassúnak tűnik, és igencsak oda kell figyelnem, hogy ne lépjem át túlságosan, mert akarok adni esélyt a kislányoknak a túlélésre.

A többi sofőr nem reprezentatív megfigyelése alapján nekem úgy tűnik, hogy a nők jobban képesek tartani a lassú tempót, és elgondolkoztam, mitől lehet ez. Talán az lehet az oka, hogy mi férfiak régen lobogó sörényű paripákon vágtatva üldöztük a síkságon a vadakat, és bár ló helyett ma autón járunk, és a vadakat is a bevásárlóközpontból szerezzük be, de a vágtatás öröme még bennünk van valahol, és ezt a száguldással tudjuk kiélni. A nők viszont azért tartják be könnyebben a sebességhatárt, mert az ő feladatuk régen (és ma is) az volt, hogy a bóklászó gyermek nyomában lépkedjenek, nehogy valami baja legyen, és ehhez általában elég volt a tempós lépkedés, így a nőket a génjeik talán emiatt nem késztetik az autóban sem arra, hogy túlzottan a gázra lépjenek.

Nem néztem utána, hogy van-e alapja a fenti hevenyészett elméletnek, de vannak hasonló elgondolások, például a hűtőszekrényben keresgéléssel kapcsolatban: a férfiak semmit nem találnak meg a hűtőben, a nők viszont egyből bármit, aminek a feltevések szerint az lehet az oka, hogy a férfiak régen a távoli látóhatárt kémlelték a zsákmányért, míg a nők a környezetüket pásztázták a gyermekekre felügyelve, ezért egy nő gyorsabban át tudja tekinteni a közvetlen környezetet, mint a távoli tárgyakra fókuszálásra tréningezett férfi.

Nem tudom, hogy a hűtőszekrényes példa magyarázatában mennyi igazság van, de ha megállja a helyét, akkor nem lenne meglepő, ha a vezetéssel kapcsolatos különbségeket is hasonló okokra lehetne visszavezetni. B)

11 komment

Címkék: férfi autó ember sebesség

Miért nincs szabad akaratod?

2010.08.14. 22:11 blogíró

A múltkori, megoldatlan filozófiai problémákkal foglalkozó bejegyzés kapcsán még eszembe jutott, hogy az idézett wiki oldalon nem szerepelt a szabad akarat problémája, pedig tudomásom szerint ezen is huzakodnak még a filozófusok. A Wikipédián külön bejegyzés foglalkozik azzal a paradoxonnal, hogy a szabad akarat nem is lehetséges.

Ha ugyanis azt mondjuk, hogy a cselekedeteink determináltak, vagyis a világ állapotának ismeretében és megfelelő képességek birtokában a természeti törvények alapján ki lehet számítani, hogy mi lesz a világ következő állapota, akkor természetesen nincs szabad akaratunk, hiszen azt tesszük, amit a törvények diktálnak.

Ha viszont az ellenkezőjét állítjuk, hogy a cselekedeteink nem determinisztikusak, vagyis nem lehet előre megmondani, mit fogunk tenni, akkor sem vagyunk hatással a tetteinkre, hiszen a döntéseink meghozatalát ebben az esetben nem lehet megkülönböztetni a véletlentől.

Így tehát hiába hisszük, hogy van szabad akaratunk, mert az egyik esetben bábuk vagyunk, a másikban pedig a kiszámíthatatlan véletlen játékszerei. Kellemetlen, nem igaz? B) Aki nem akar ilyen könnyen belenyugodni, hogy nincs akarata, az olvasgathat még a témában magyarul, illetve bőségesebben angolul.

Az előző mondatban az akar szót csak megszokásból használtam. A nem belenyugvás kitétel természetesen azokra vonatkozik, akiknek a determinizmus vagy a vakvéletlen éppen ezt diktálja. ;)

21 komment

Címkék: filozófia paradoxon

Idegenek a föld alatt

2010.08.11. 19:26 blogíró

Sokszor lehet olvasni fórumokon vagy blogokon, hogy valamilyen ügy kapcsán Magyarországot Abszurdisztánként emlegetik. Pedig ha valaki nyomon követi más országok híreit, akkor tudja, hogy közelről nézve minden ország egyfajta Abszurdisztán, csak mindegyik másképpen az. Itt van például az alábbi, ebbe a kategóriába tartozó eset bolgár barátainktól:

Bulgáriában a 90-es évek elején ásni kezdett a hadsereg egy falu közepén. Az ásatás először állítólagos rejtett kincsek felkutatását célozta, mindaddig, amíg egy nő jelet nem kapott a földönkívüliektől, hogy a világ első intelligens élőlénye a falu alatt van eltemetve. Egy híres látóasszony is megerősítette az információt: "odalenn egy lény van... nem férfi, nem asszony, hanem "egy sárga majom"... mit akartok vele?" Az ásatás alatt az idegenek tovább üzengettek a nőn keresztül, hogy hamarosan eljönnek ők is megnézni a munkálatokat, és mellékesen megemlítették azt is, hogy rendkívül fejlett bolgárok élnek mindenfelé az Univerzumban. A földönkívüliek betartották az ígéretüket, ugyanis egy UFO valóban felbukkant, melynek tömegek voltak szemtanúi, a falusiak mellett a katonák is, akik az ásást végezték.

2 év alatt a bolgár hadsereg több millió levát költött el a kiásott alagútra, amit végül lezártak. Az okok között szerepelt, hogy a geológusok szerint áradásveszély volt egy földalatti folyó miatt, de nem mellékes az sem, hogy semmilyen eredményt nem hozott az egész ásatás, és emiatt a katonaság kínosan érezte magát. 1992-ben a projektet az illetékes miniszter megszüntette, és a lyukat vonakodva ugyan, de feltöltötték betonnal. 2007-ben egy TV-csatorna utána akart járni az ügy részleteinek, de, mint kiderült, az esettel kapcsolatos dokumentumok és felvételek nagy része nyom nélkül eltűnt a bolgár hadsereg főhadiszállásáról.

A wikipédiás cikk semmilyen forrást nem tüntet fel, de a Google fordítója szerint a bolgár wiki oldal is említi a történetet, illetve a falu angol nevére a kereső is ad ki találatokat a témában, úgyhogy aki akar, az utánajárhat a sztorinak.

Mindenesetre ha az UFO-k valójában nem is jártak ott, annyi elmondható, hogy bár van nálunk korrupció bőven, a metrót sose fogják befejezni, és még lehetne sorolni, de legalább a mi katonaságunk nem ás két évig lyukat a földbe idegeneket keresve egy médium instrukciói alapján, úgyhogy azért vannak helyek, amelyek abszurditásban simán felveszik velünk a versenyt. :P

5 komment

Címkék: ufó abszurd

Csukott szemmel minden egyforma

2010.08.07. 22:38 blogíró

Az előző bejegyzés eléggé elvont témákat feszegetett, ezért ellensúlynak ide teszek egy videót, amibe hosszabb idő után futottam most újra bele, és ami a másik végletet képviseli. B)

A videón lányokat kérnek meg, hogy teszteljenek bekötött szemmel különböző ajakír márkákat férfimodellek megcsókolásával. Csakhogy a lány szemének bekötése után a modelleket titokban lecserélik:

Elég gusztustalan átverés, nem? Nehéz lehetett utána jó képet vágni a dologhoz. Legalábbis nekem hasonlóan borsódzott a hátam a látványtól, mint a kukacoknál. :P

5 komment

Címkék: majom átverés

Problémák, melyek megoldásra várnak

2010.08.05. 22:30 blogíró

A wikipédián sétálva láttam, hogy külön szócikk van a filozófia egyelőre megoldatlan problémáiról. Néhány példa közülük:

  • A Molyneux-probléma: ha valakinek, aki vakon születik, és megtanul érintéssel különbséget tenni egy gömb és egy kocka között, visszaadják a látását, akkor képes lenne pusztán a látványuk alapján megmondani két tárgyról, hogy melyik a kocka és melyik a gömb? John Locke, aki megfogalmazta a kérdést, úgy gondolta, hogy nem lenne képes erre, mert a látás és a tapintás két független érzékelési mód. Bár ő ezt gondolatkísérletnek szánta, az orvostudomány fejlődésével egyszer akár a gyakorlatban is ki lehet majd próbálni, és az véglegesen eldönti a kérdést. B)

  • Amikor régebben írtam itt arról, hogy két különböző ember mást érthet a kék és a barna szín alatt, nem néztem utána jobban a témának, pedig a qualia problémája éppen azzal foglalkozik, hogy a tudatos érzékelésnek milyen szubjektív vetületei lehetnek. A színek esetében például elképzelhető, hogy valaki a fejében zöldnek látja azt a színt, amit kéknek nevez. Az égre nézve azt mondja, hogy kék színű, de csak azért, mert megtanították neki, hogy a saját "kék" színe arra a színre utal, de belül valójában zöld eget lát.

  • Az erkölcsi szerencse (a kifejezés nyersfordítás tőlem) problémája: a körülmények, melyekre nincs hatással, mennyiben befolyásolják az egyén személyes felelősségét a cselekedeteivel kapcsolatban? Ha valaki például szegény családba születik, akkor rákényszerülhet arra, hogy ennivalót lopjon, hogy ne haljon éhen, egy gazdag család gyermekének viszont nincs szüksége erre. Mondhatjuk akkor, hogy a szegény erkölcstelenebb, mint a gazdag? Avagy a lopás az egyiknek megengedett, a másiknak nem? A kérdés nem pusztán elméleti, hiszen elég sokszor hallhattuk a megélhetési bűnözés fogalmát az utóbbi években. A témáról az erkölcsi abszolutizmus kérdése is eszünkbe juthat.

  • A szénakazal-paradoxon: a kazal akkor is kazal marad, ha elveszünk belőle egy szálat? Ha igen, mi ha, van még egyet elveszünk? És ha végül elfogy a kazal, mikor szűnt meg kazalnak lenni, és mikor változott át szétszórt szalmaszálakká? Mondhatjuk, hogy legalább 100 szál kell egy kazalhoz, de ez sem az igazi, mert 99 szál miért kevésbé kazal, mint 100? A kérdés azt a problémát feszegeti, hogyan definiálunk objektumokat a világban.

  • A test és az elme problémája. Pusztán testből állunk vagy a tudatunk a testtől függetlenül létező valami? Az előbbi esetben az a kérdés, hogy a tudat hogyan jön létre az anyagból, az utóbbiban pedig az, hogyan kommunikál egymással a test és az elme, amelyek egymástól függetlenül léteznek. A témában az angolul tudó érdeklődők megnézhetik Shelly Kagan Yale-es előadássorozatát, ami ugyan nem csak erről szól, de az első 9 órában az előadó kimerítő részletességgel járja körül és cincálja szét a fontosabb filozófiai érveket a kérdéssel kapcsolatban.

  • A demarkáció problémája: hogyan döntsük el, mi a tudomány, és mi nem? A kérdéssel kapcsolatban ajánlom ezt a könyvet, ami alaposan, és elég olvasmányosan járja körül a témát. Szó esik benne többek között az összeesküvés-elméletekről, az ősmagyar teóriáról, és sok más egyébről. A könyvből egy gondolatot idézek ide, ami most az eszembe jut: ha egy álláspont képviselője nem az adott terület szakértőit akarja meggyőzni, hanem a nagyközönségnek ír könyveket azzal az indoklással, hogy a hivatalos tudomány képviselői összeesküdtek, hogy elnyomják az általa képviselt nézetet, akkor erős lehet a gyanúnk, hogy áltudományról van szó. (Lásd például a Herbert Illig-féle kitalált középkor elméletet).

Az első wikipédiás linken még lehet további hasonló problémákról is olvasni. Akik pedig nem tudnak angolul, de érdeklődnek a filozófia iránt, azok megszerezhetik Stephen Law könnyen fogyasztható könyvét, amit már ajánlottam itt egyszer.

16 komment

Címkék: filozófia

30 nap, ami megváltoztat (jó esetben)

2010.08.01. 22:20 blogíró

A héten Steve Pavlina (akivel már találkoztunk itt az extrém étkezése kapcsán) juttatta újra eszembe a 30 napos projektet, aminek az a lényege, hogy ha be akarsz építeni az életedbe egy hasznos szokást (például napi fél óra mozgás), akkor bevállalod, hogy a következő 30 napban minden nap csinálni fogod. A 30 napos időtartam azért jó választás, mert elég rövid ahhoz, hogy ennyit vállaljon az ember, másrészt viszont elég hosszú is, hogy ennyi ideig kitartva az új szokás mellett kiderüljön, hogy neked való-e, jobban érzed-e magad tőle, és ha igen, akkor a továbbiakban is kitarts mellette.

Az ismert emberek közül Matt Cutts-ról (a Google keresési csoportjának főnöke) tudom, hogy követi ezt az elvet, ugyanis a blogján többször is tárgyalta már a témát. Néhány példa, amit a blogról és a kommentekből vettem:

  • 30 nap TV nélkül. Nekem ez nem lenne gond, mert most sem élek vele, de komoly TV fogyasztóknak érdemes lehet megpróbálkozni vele.

  • 30 nap kávé/cigaretta/alkohol/stb. nélkül. Függőknek ajánlott.

  • 30 napig csak saját készítésű ételt enni. A magamfajta lusta embereknek nem ajánlott. :P Egy változat: 30 napig mindig mást egyél. Egy étel se ismétlődjön.

  • Olyanokat nem idézek ide, hogy 30 nap internet vagy email nélkül, mert próbáltam a mindennapokban kivitelezhető ötleteket válogatni. :D

  • Polifázisos alvás 30 napig. Csak rugalmas időbeosztással és megértő családdal rendelkezőknek! :)

  • Csinálj egy jó fotót naponta, és tedd fel a netre. Ez inkább olyanoknak való, akik amúgy nem szoktak rendszeresen fotózni, de megpróbálkoznának vele. Merészebbek 365 napos célt is kitűzhetnek.

  • A negatív szituációk átkeretezése 30 napig. Ez hasznos szokás lehet, ha sikerül kitartani mellette. Nehezítés: ha kihagysz egy szituációt, akkor elölről kezdődik a 30 nap. B)

  • Ne panaszkodj senkinek egy hónapig. Kibírnád? :)

  • 30 napon át napi 15-20 perc meditáció. Ez nem sok idő, ezért könnyű lehet beilleszteni a napirendbe, és jótékony mentális hatásokkal jár, ha rendszeresen csinálod. A légzésre kell figyelni közben, és ha a gondolataid elkalandoznak, akkor vissza kell őket terelni a légzésre. Ennyi az egész.

  • Napi 50 oldalt olvasni. Ezt úgy értelmeztem, hogy egyhuzamban 50 oldalt, mert úgy nehezebb. Matt azért vette be ezt is a jelöltek közé, mert ő is szenved attól, hogy a netes információáradat rászoktatta a cikkek pásztázására, nincs idő mindent alaposan elolvasni, és ha az agy erre van tréningezve, akkor nehezebb hosszú szövegeket az első betűtől az utolsóig végigolvasni. A napi 50 oldal azt célozza, hogy az ember újra visszanyerje a régi, netes idők előtti koncentráltságát olvasás közben.

  • 30 napig minden nap egy önzetlen jótett egy idegennel. Az én értelmezésemben itt nem valami triviális dolog a cél (pl. előreengedni valakit az ajtóban), hanem olyasmi, amit idegennek ritkábban teszünk meg. Ez a próba járulékos, továbbgyűrűző pozitív hatásokkal is járhat (kapcsolódó mozifilm). Külföldön mozgalmakat is szerveznek ennek a gondolatnak a jegyében. Nem tudom, nálunk próbálkozott-e már valaki ilyennel, hacsak az ingyen ölelést ide nem soroljuk.

Lehetne még sorolni az ötleteket, de mutatóba elég ennyi. Ha valakinek van jobb ötlete, vagy esetleg csinált is már valamilyen 30 napos projektet, akkor a kommentekben megírhatja a többiek okulására.

Visszatérve Steve Pavlina-ra, ő most azt találta ki, hogy 30 napig nem tervez semmit előre, hanem azzal foglalkozik, ami éppen az eszébe jut. Steve nagyon komolyan veszi az ilyen próbákat, nem lazsálja el, úgyhogy már előre aggódik is, hogy az egyik váratlan döntése miatt az élete esetleg más vágányra siklik, ahonnan nem lesz visszaút. A projektje kicsit a pénzfeldobásos életstratégiára emlékeztet, amikor a véletlen dönti el, melyik lehetőséget választjuk egy adott szituációban.

Az ilyen célok nem valók a normális embereknek, de a pénzfeldobásos linken van egy enyhébb változat, ami kicsit hajaz erre: egy hónapig ne mondj semmire nemet. Ha valaki kalandvágyó, és bevállalja, akkor ebből is érdekes dolgok sülhetnek ki. B)

8 komment

Címkék: ember pszichológia

Gumimaci az operában

2010.07.29. 21:18 blogíró

Az egyik nap éppen arról olvasgattam, hogy hányféleképpen feldolgozták már a Dragostea Din tei-t, és az egyik feldolgozás, a zenekari változat operaénekesekkel, kiemelkedett a többi közül:

Elkezdtem kicsit keresgélni, és mint kiderült, ez a zenekar már feldolgozott mindenféle komoly és komolytalan zenét is. A fenti dal két énekesnővel sem rossz az ő változatukban:

Aztán itt van például tőlük az Aserejé (Las Ketchup) a vége felé egy rövid, de nagyszerű szoprán szólóval. Az eleje becsapós. :)

A Loituma neten felkapott a cappella dalát is sorra kerítették. Ez annyiban lóg ki a sorból, hogy eredetiben is színvonalas, ellentétben az előbb említett tinglitanglikkal:

Ha tinglitangliról van szó, akkor ide teszem még a tinglitangliság csimborasszóját, a magyar eredetű (bár talán inkább titkolni kellene, hogy mi találtuk ki) gumimacis dalt. Ebben az esetben nem volt nehéz túlszárnyalni az eredetit:

Tetszik, amikor komoly dologra is képes embereknek nem derogál bolondozni egy kicsit. Maksim jut eszembe erről, bár ő inkább az öltözékével pukkasztja a polgárokat, nem a zenéjével.

Mellesleg a kapcsolódó videókat nézegetve kiderült, hogy a fenti zenekar számára nem is kell feltétlenül komolytalan zene alapanyagnak. A komoly zenét is simán el tudják komolytalankodni. :P

4 komment

Címkék: zene

A leggyorsabb késforgató a sebészek között

2010.07.27. 21:24 blogíró

Az egyik nap éppen egy 18. századi sebész, Robert Liston, életrajzát olvastam a Wikipédián, ami jól érzékelteti, milyen lehetett betegnek lenni annak idején, A tisztaságot például teljesen komolytalan dolognak tartották, és az orvosok véres köpenyben dolgoztak (ami bizonyára nagyon megnyugtató volt a páciensek számára). Minél több megszáradt vér volt a köpenyen, annál büszkébb volt a sebész, hiszen ez a szakmai tapasztalatának a jele volt. A higiéniáról úgy tartották, hogy annyit ér, mintha a hóhér manikűrözné a körmeit a kivégzés előtt.

Érzéstelenítés hiányában a beteg fájdalmának csökkentése, illetve túlélési esélyeinek növelése érdekében az operáció gyorsasága volt a fő szempont, és Liston-t az egyik leggyorsabb pengéjű orvosnak tartották. A leírások szerint úgy ugrott oda a beteghez, mint egy párbajozó, és miután odakiáltott a nézelődőknek, hogy mérjék az idejét, villámgyorsan nekilátott vagdosni.

A Wikipédia felsorolja a négy leghíresebb esetét is:

  • Egy műtét során 4 perc alatt távolított el egy 20 kilós heretumort, amit a páciensnek addig talicskán kellett tolnia maga előtt.

  • Egy alkalommal összevitatkozott az egyik kollégájával, hogy egy fiatal fiú nyakán tályog van-e vagy veszélyes ütőértágulat. "Ki hallott már ütőértágulatról ilyen fiatalon?", kiáltott az impulzív doktor, és zsebéből előkapva kését beleszúrt a kérdéses pontba, ami ütőértágulatnak bizonyult, és így a vágás a fiú életébe került.

  • Egyszer 2 és fél perc alatt amputált egy lábat, de a műtét hevében a páciens heréit is lenyisszantotta.

  • Egy másik alkalommal szintén 2 és fél perc alatt amputált egy lábat (a beteg üszkösödés miatt később meghalt), de egyúttal fiatal asszisztensének ujjait is levágta (aki szintén belehalt a sérülésbe), továbbá áthasította az egyik néző kabátjának szárnyát, aki annyira megijedt, hogy esetleg valamilyen létfontosságú szervébe vágtak bele, hogy a félelemtől holtan esett össze. Ez az egyetlen ismert műtét a történelemben, ami 300 százalékos halálozási rátával zárult.

Amúgy Liston nagy tiszteletnek örvendett kortársai körében, segítette a szegényeket, törődött a betegekkel, úgyhogy alapvetően nem volt rossz ember, de hát ilyen idők voltak azok. :P

6 komment

Címkék: egészség gyógyítás

A nap, ami 40 évig tartott

2010.07.25. 18:10 blogíró

A héten eszembe jutott valamiről ez az alapfilm (csak linkelem, hogy ne kelljen leírnom a borzasztó magyar címét), amit valószínűleg mindenki ismer. Ha mégis van valaki, aki nem látta, az ne is olvasson tovább, inkább nézze meg (az angolosok mehetnek egyből a Youtube-ra). Az alapszituáció (amit egyébként máshol is sikerrel alkalmaztak, ahogy azt például a sci-fi kedvelők jól tudják) az, hogy ugyanaz a nap ismétlődik folyton, és ennek kapcsán felvetődik a kérdés, hogy hány napba telik, amíg a főszereplő problémája megoldódik?

Nyilván hosszú időről van szó, én néhány évet tippeltem, hiszen igen sok mindent magas szinten megtanul közben (például zongorázni), de ahogy olvasom, a rendező szerint 30-40 év telhetett el a filmben, mivel általában legalább 10 év szükséges, hogy valamiben igazán jó legyen az ember, és ehhez még hozzá kell adni a tévutakra elpazarolt éveket is. Annak idején a filmet látva átfutott az agyamon, hogy érdekes lenne egy ilyen helyzet, ahol különböző megközelítéseket ki lehetne próbálni ugyanazokban a szituációkban, de 30-40 évet azért nem vállalnék be ebből. B)

Viszont eszembe jutott egy másik variáció, ahol szintén ugyanaz a nap ismétlődne, de mindenki tudná, hogy ismétlődik, nem csak egyvalaki. Jobban belegondolva azonban rájöttem, hogy ez a változat valószínűleg totális anarchiába torkollana. Elvégre bárki megtehetne következmények nélkül bármit, viszont mindenki emlékezne arra, hogy ki mit tett, ami az emberi természetet ismerve oda vezetne, hogy minden nap lenne valaki, aki elégtételt akarna venni valamelyik korábbi sérelemért, és így tovább... :P

10 komment

Címkék: film

A WC-papír forgási iránya nem mellékes

2010.07.21. 20:28 blogíró

Gondoltátok volna, hogy a Wikipédián rendkívül részletesen kidolgozott szócikk van a WC-papír guriga forgási irányáról? Az emberek többsége ugyanis határozott nézeteket vall arról, hogy az a változat-e a helyes, amikor a papír a guriga tetejéről adagolódik, és a lelógó vége a felhasználó felé esik, vagy az, amikor a a papír alulról jön, és a lelógó vége a fal felé néz.

Mindkét változat mellett vannak érvek:

A felülről tekeredés pártján levők azt mondják, hogy ez az elhelyezés tépésnél csökkenti a falhoz érés esélyét, így nem plántálunk véletlenül bacilusokat a falra, mindenféle kórokozót terjesztve ezzel a WC használói között. Ezen kívül ha a papír felülről jön, akkor könnyebb megtalálni és megragadni a végét, továbbá a mintás papírokat úgy tervezik, hogy felülről adagolva legyenek esztétikusak.

A hívei szerint viszont az alsó változat az esztétikusabb, mert a lifegő véget el lehet rejteni a guriga mögött, és ezzel annak is elejét lehet venni, hogy a gyerek vagy a kutya a végébe csimpaszkodva letekerje az egész gurigát.

Próbálkoztak olyan felmérésekkel is, hogy melyik változat fogyasztja a kevesebb papírt, de az eredmények nem voltak egyértelműek, pedig a papírspórolás praktikus szempont lehetne a döntésnél.

A statisztikák szerint az emberek 60-70 százaléka a felülről letekeredő változatot részesíti előnyben, és a férfiak a nőknél hajlamosabbak észrevenni, ha a guriga nem a nekik tetsző módon van felhelyezve. Egyesek számára ez annyira lényeges kérdés, hogy vendégségben átfordítják a gurigát, ha ott "rosszul" használják, ami nem túl udvarias viselkedés a házigazdákkal szemben, akiknek nyilván megvan a saját preferenciája.

A guriga irányából egyesek a személyiségtípusra is következtetnek. Ha felülről tekersz, akkor szereted a szervezettséget, a kezedbe veszed a dolgok irányítását, és általában túlteljesítesz az életben. Ha alulról húzod, akkor laza vagy, megbízható, és olyan kapcsolatokat keresel, amelyek szilárd alapra épülnek. Ha pedig mindegy, hogy merre forog a guriga, akkor konfliktuskerülő típus vagy, értékeled a rugalmasságot, és szereted az új helyzeteket.

A papír iránya egyes házasságokban is konfliktusforrás lehet, ha a felek mereven ragaszkodnak a saját rendszerükhöz. Ennek elkerülésére élelmes emberek feltalálták a forgatható WC-gurigát, amit mindenki úgy használhat, ahogy ő szereti.

Összességében a kérdés a banán bontásának problémájára emlékeztet: elsőre triviálisnak látszik, és csak ha jobban mögé néz az ember, akkor derül ki, hogy milyen mélységei vannak. :P

19 komment

Címkék: élet wc

Miért van több lúzer manapság, mint régen?

2010.07.18. 21:20 blogíró

Régebben láttam egy filmet, ami azt boncolgatta, hogy miért stresszelünk annyit manapság a társadalmi státuszunk miatt. Az emberek többsége sokat görcsöl azon, hogyan legyen sikeres (jó állás, sok pénz, stb.), illetve, ha sikeres, akkor azon, nehogy elveszítse mindezeket. A film sok mindenre kitér különböző példákkal (köztük szokatlanokkal is: egy TV-s hittérítő például azt a nézetet vallja, hogy Isten a számára kedves embereknek ad sok pénzt, tehát abból lehet tudni, hogy Istennek tetsző életet élsz, hogy gazdag vagy), aki akarja, megnézheti, itt most csak a történeti kitekintésből idézek az elejéről.

Régen az emberek sokkal kevesebbet stresszeltek a társadalmi státuszuk miatt, kevésbé kellett izgulniuk, mivel a társadalmi osztályok között nem volt átjárás. Ha valaki kézművescsaládba született, akkor felnőve jó eséllyel ő is ezzel foglalkozott. Olyasmi, hogy az egyszerű emberből püspök vagy nagyobb úr lehetett, csak nagyon ritkán, szerencsés esetben fordult elő, és inkább csak a kivétel volt, ami erősítette a szabályt.

A mi időnkben azonban más a helyzet, ugyanis most elvben bárkiből bármi lehet, ezért az emberek a legsikeresebbekhez hasonlítják magukat. A demokratikus társadalmi berendezkedés magával hozta azt az érzést, hogy ha nem vagyunk kiemelkedően sikeresek, akkor vesztesek vagyunk, hiszen ott van előttünk a lehetőség, csak élni kellene vele. A környezetünkben élő sikeres emberek növelik az ilyen irányú szorongásainkat, hiszen ha nekik sikerült, akkor nekem nyilván a saját lúzerségem miatt nem jön össze a dolog. A film megemlíti az osztálytalálkozót is, mint egy tipikus traumatikus helyzetet ezzel kapcsolatban. Ott a legtöbb ember a legjobb formáját szereti mutatni, mert olyanokkal találkozik, akikkel régen egyenlő volt, egy helyről indultak, így ilyenkor különösen fájó, ha sokkal sikeresebben teljesítő egykori társakkal találkozik össze az ember.

És hogy mi ebből a kiút? Egyrészt fel lehet ismerni az egész versenyfutás irrealitását. Elvégre nem lakhat mindenki a Rózsadombon, vagy lehet bankvezér. Ilyesmi az össznépességből nyilvánvalóan csak nagyon keveseknek jöhet össze az egyéni képességektől függetlenül is. De ha ez nem lenne elég meggyőző ("Persze, hogy csak keveseknek jön össze, de ha én nem vagyok köztük, akkor lúzer vagyok!"), akkor ott a klasszikus recept, hogy tudatosítani kell, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, illetve meg kell tanulni a jelen pillanatra koncentrálni.

Persze könnyű ezt mondani. :) Mindenesetre a tanulság az lehet, hogy a társadalmi szabadság természetesen jó dolog, de leginkább csak akkor, ha az emberek tudnak vele megfelelően élni, és nem arra használják, hogy a saját lúzerségük bizonyítékait keressék a világban. :P

15 komment

Címkék: társadalom

A kukac a hátadban

2010.07.15. 21:03 blogíró

Az egyik nap a szúnyogokkal küzdve felmerült bennem a gondolat, hogy miért létezik egyáltalán egy ilyen valószínűtlen állat, amelyik rám száll, és aztán belém szúr egy csövet? Ha az intelligens tervezés igaz lenne, akkor a tervező bizonyára nem illesztett volna egy ilyen kellemetlen állatot a rendszerbe, de tervező hiányában a vak órásmester a szuboptimális zsiráf mellett megajándékozott minket a csodálatos szúnyoggal is.

Mindenesetre, ha már így vagyunk vele, elmentem a Youtube-ra megnézni, hogyan szúrja át ez a szeretetreméltó állat a bőrömet, és találtam is róla videót, de aztán jobban lekötött egy másik videó, amin csipesszel piszkáltak ki éppen dolgokat egy vidám egyén hátából. Az áldozatot a videó szerint szórakoztatta a dolog, mert gondosan felhívja a csipeszes nő figyelmét, hogy ne dobja el, amit kihúz belőle, mert ő is meg akarja nézni. Aki borzongásra vágyik, itt megnézheti:

Ezt persze nem szúnyog okozza, hanem egy másik nagyszerű találmány, a kedves bagócslégy, melynek létezése számomra elég nyomós ok arra, hogy ezentúl kevésbé vágyakozzak trópusi tájakra utazni. :P

8 komment

Címkék: természet 18+

A gyilkos festő, aki forradalmasította a barokk festészetet

2010.07.14. 22:15 blogíró

Egy művészettörténeti BBC dokumentumfilmet ajánlok azoknak, akik érdeklődnek az ilyen témák iránt. Magyar változatot nem találtam, úgyhogy csak az angolosok tudnak kezdeni vele valamit, ami sajnálatos, mert egy jól összerakott dokumentumfilm-sorozatról van szó.

Az alábbi epizód témája Caravaggio, aki zseniális festő volt és egyben egy elég utálatos ember. Folyton botrányokba keveredett, kötekedett, összetűzéseket provokált, és még gyilkossá is vált a végén. A tetteiért a művészetén keresztül próbált bocsánatot nyerni, és a film be is mutatja ezeket a műveket szépen elmagyarázva, hogy miért számítottak forradalminak annak idején:

Ezen kívül egyelőre még csak egy (szintén kiváló) epizódot láttam a sorozatból, ami Berniniről, a szobrászról szólt, aki szintén zseniális volt, és szintén rendkívül ellenszenves alak. A nagy tehetséggel a jelek szerint gyakran párosul nagy egó is.

Az általam eddig látottak alapján a sorozat többi epizódja is érdekes lehet. Nem tudom, van-e hasonló magyar sorozat a művészetről, de nálunk is csinálhatna ilyen filmeket a köztévé, elvégre a magyar történelemről is össze tudtak hozni egy elég érdekes sorozatot.

Az angolul nem tudó érdeklődőknek midenesetre kárpótlásul ide teszem a magyar Wikipédia Caravaggio szócikkét, ami elég korrekten ki van dolgozva.

2 komment

Címkék: történelem művészet

Ha konkrét célokat tűzöl magad elé, kevésbé leszel sikeres

2010.07.11. 20:44 blogíró

Olvasom, hogy friss kísérletek szerint, ha elkötelezed magad egy cél mellett, akkor kevésbé leszel hatékony a feladat megoldásában, mint ha kérdőjelesen állsz hozzá a témához.

Ha például elhatározod, hogy mindennap fogsz mozogni egy kicsit, akkor kevésbé tudsz majd kitartani az elhatározás mellett, ha viszont kérdés formájában motiválod magad ("Fogok futni mindennap?"), akkor tovább kitart a lendület. A dolog magyarázata a pszichológusok szerint az lehet, hogy konkrét kijelentést használva az agy hajlamosabb valamilyen merev külső mércéhez kötni az elhatározást, ami csökkenti a hatékonyságot. Ha viszont kérdőjelesen állsz a dologhoz, akkor nyitottabb leszel a probléma iránt, és jobban tudod motiválni magad, mert a kérdés hatására mélyebben magadba nézel, és így hatásosabb belső motivációkat találhatsz, mint a szimpla kijelentéssel.

Vagyis ha valami nagyon nem megy (pl. leszokás a dohányzásról, testedzés, stb.), akkor új megközelítésként érdemes megpróbálni elfelejteni a szilárd elhatározást, és inkább megkérdezni magadtól, hogy fogsz-e változtatni az életmódodon. Csak aztán nehogy az legyen a belső válasz, hogy nem. B)

3 komment

Címkék: pszichológia

süti beállítások módosítása