Azt írja a New York Times, hogy az orvosok sok esetben akkor is gyógyszerezik a pácienseket, ha a kezelés a gyakorlatban bizonyítottan nem használ, és akár hátráltathatja is a beteg gyógyulását.

Köhögés ellen például szirupot adnak, pedig a tesztek szerint a köhögés elleni szirupok nem bizonyultak hatásosabbnak a placebónál sem gyerekek, sem felnőttek esetében.

Fülgyulladásra és fájós torokra antibiotikumokat adnak a tapasztalat szerint feleslegesen, hiszen ezek a fertőzések néhány napon belül amúgy is maguktól elmúlnak. (Nem tudom, ide tartozik-e, de saját tapasztalataim szerint megfázásra vehetek be bármit, nem gyógyulok meg gyorsabban tőle, mint ha semmit sem vennék be.)

Egyes térdműtéteknél a vizsgálatok szerint a műtét semmivel sem hoz jobb eredményt, mint amikor az orvos álműtétet csinál, vagyis csak úgy tesz, mintha megműtené a pácienst.

A cikk szerint sok ilyen példa van, ami nekem azt sugallja, hogy ezekre az esetekre (amikor a terápia bizonyítottan nem jobb, mint a placebó) talán érdemes lenne a valóságoshoz megtévesztően hasonló Patyomkin-kórházakat csinálni, ahol minden úgy történne, mint egy igazi kórházban, a beteg azt hihetné, hogy igazi kezelést kap, de valójában a placebó-hatás végezné el a gyógyítást.

Amerikában a cikk állítása szerint dollár milliárdokat lehetne megspórolni a felesleges beavatkozások elhagyásával, ami a magyar egészségügy helyzetét ismerve nekünk sem jönne rosszul errefelé.

Az egészben az a legérdekesebb, hogy eddig azt hittem, az orvostudományban hosszas tesztelés előzi meg az egyes módszerek bevezetését. Ezzel szemben az írást jegyző orvos szerint az elméleti megfontolások sokszor felülírják a gyakorlati tapasztalatokat. A köhögés elleni szirupnak, a térdműtétnek és a többinek elméletben használnia kellene, ezért alkalmazzák őket annak ellenére, hogy a gyakorlat nem igazolja vissza a hatásosságukat.

Így működik az orvostudomány? :-o