Van egy barátom, akivel együtt dolgozunk, és aki hétköznap reggelenként rendszeresen felhív megbeszélni az aktuális teendőket. Többnyire 8 és 9 között hív attól függően, hogy éppen hogyan alakulnak a dolgok, és ez az az időszak, amikor reggelizni is szoktam. És itt kezdődnek a problémák.
Ugyanis az esetek feltűnően nagy részében akkor hív, amikor éppen reggelizem. Az ember persze nem szívesen szakítja meg a reggelijét telefonálás miatt, ezért igyekszem elkerülni ezt az ütközést, ha lehet. Többször próbáltam már például korán elkezdeni a reggelit, de amint leültem, csörgött a telefon. Máskor inkább halasztom, amíg lehet, majd végül nem várok tovább, leülök reggelizni, de amint az első falatot a számhoz emelem, megbízhatóan jön a hívás.
Időnként már arra használom a reggelizést, hogy indukáljam a telefonhívást. Nekikészülök, leülök, megkenem a kenyeret, és várok. Ilyenkor többnyire nem kell sokat várni, illetve, ha mégis csak várok, akkor nem történik semmi, de ha elkezdek enni, akkor felhangzik a jól ismert csörgés.
Az eset nem teljesen egyedi, mert Kishont Ferenctől is olvastam hasonlót, csak nála a fürdőkáddal kapcsolódott össze a telefon. Amint beleült a vízbe, és beszappanozta magát, már hallotta is a csilingelést.
Mivel tényleg gyanúsan gyakran esik meg a dolog, ezért elgondolkoztam, hogy lehet-e az egybeesésnek valami racionális magyarázata. Amennyiben létezik a telepátia az emberek között, elképzelhető, hogy a barátom agya a hívás előtt arra vár, hogy az én agyam elküldje neki az információt, hogy „elkezdett reggelizni, lehet hívni”? Persze ez nem tudatosan történik, hanem tudat alatt valamiért talán így alakult, hogy a gondolataimat, hogy „ne akkor hívjon, amikor reggelizem” az agyam félreértelmezte, és éppen hogy akkor jelez neki, amikor reggelizni kezdek.
Nem nagyon hiszek a telepátiában, de nem tartom kizártnak, hogy eljöhet az idő, amikor kiderül, hogy sok dolog mögött, amit most szimpla egybeesésnek hiszünk (pl. éppen akkor hív, amikor rá gondolok), ilyesmi van a háttérben.
Telepátia reggelire
2009.01.24. 07:12 blogíró
10 komment
Címkék: én
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sonja White (törölt) · http://sonjawhite.blogol.hu/ 2009.01.24. 21:29:04
sebcsaba 2009.01.24. 22:48:19
Márpedig telepátia létezik, csak _már_ kevesen tudják szándékosan adni / venni az adást. ;]]
Lásd pl: Vidd hírét az igazaknak c. könyv.
Törzsvendég:-) 2009.01.25. 06:10:57
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.25. 07:48:49
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.25. 07:49:37
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.25. 07:50:44
Lehet, hogy tudat alatt ezzel adsz engedélyt az odakint várakozó vendégeknek a belépésre. :D
Törzsvendég:-) 2009.01.25. 11:01:54
Régen a kocsmában amikor elkezdtem enni,akkor jöttek a legtöbben,a pulton kocogtatták a pénzt,hogy menjek máááár.
A könyvre rákerestem,jó kis olvasmány lehet.
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.25. 16:24:09
Hátha beválik. :)
Sonja White (törölt) · http://sonjawhite.blogol.hu/ 2009.01.26. 22:56:03
pl. rendszeresen van olyan, hogy nyúlok a telefonért, mert úgy hallom csörög. aztán látom, nem hívott senki. leteszem. és abban a pillanatban elkezd csörögni.... (főleg a családomnál és a barátnőmnél mködik... vagy akivel "egy hullámosszon" vagyok - milyen szép is ez a magyar nyelv ;) )
és más hasonló történetek ;)
ESz · http://emich.hu 2009.05.10. 00:41:45
Egy olyan axiómából indul ki, ami nem igazolható tudományos módszerekkel (csak közvetve), de a következtetései izgalmasak. Hirtelen rákeresve:
anyulurege.hu/hellinger-csaladfelallitas-morfogenetikus
vagy
www.szulocsatorna.hu/kids/k41/konyv41.htm