Agyvihar

A nők vonzalmáról a földöntúli iránt.


Könyvesboltban járva az ezoterikus polcok tájékán a legritkább esetben látok férfiembert téblábolni. Többnyire csak nőszemélyek dongják körül az angyalterápiával, kérd és megadatikkal, boldogságkulcsával foglakozó könyvhalmokat. A nők vonzalmát az ezotéria iránt magyarázhatja az az elterjedt nézet, hogy míg a férfiak inkább racionálisak, addig a nők inkább intuitívak (irracionálisak?). Racionális aggyal nehéz az Univerzumtól fehér herceget, és úszómedencét kérni, míg intuitív aggyal ez nem okoz problémát.


A paradox a dologban az, hogy a nagy tanítók (vagy inkább Nagy Tanítók?) többnyire mind férfiak. Osho-tól egészen Müller Péterig férfidominancia van a megvilágosodás dimenzióiban. (Jó, mutatóba ott árválkodott Szepes Mária is, kb. úgy, mint a nagy fizikusok között az egy szál Marie Curie.) Miért uralják a férfiak ezt a területet? A nők csak fogyasztani tudják az ezoterikus bölcsességeket, de előállítani nem? Ebben az a furcsa, hogy ha az ő agyuk kifejezetten erre van beállítva, akkor az lenne a logikus, hogy ők legyenek a tanítók is. Mégsem így van.


Egy indexes blog ma azt állította, hogy az egész arról szól, hogy a szakállas tanítók minél több nőt tudjanak ezzel módszerrel összegereblyézni maguknak. Ha a nőkkel szolidaritást vállalva (jobb jóban lenni velük) felháborodottan elutasítjuk ezt az alpári cinizmust, akkor is marad a kérdés: miért nem női tanítók könyvei hevernek kazlakban a boltokban, egy-egy kósza férfiszerzővel itt-ott meghintve? Miért nem a nők uralják az irracionalitás birodalmát?