A ruandai népirtás kapcsán olvastam egy interjút, ami egy különös erkölcsi dilemmát vetett fel.

Ruandában a népirtás során 800 ezer és egymillió közötti embert tettek el láb alól. Amikor elkezdtek szivárogni a hírek, hogy szakmányban irtják az embereket, az USA kormánya meglehetősen visszafogottan reagált. Amikor az egyik kongresszusi képviselő egy sajtóbeszélgetésen vett részt, akkor az újságírók rákérdeztek nála, hogy mi ez lagymatag reakció. Miért nem ítéli el a kormány határozottan a civilek legyilkolását? Miért nem alakul kormánybizottság? Miért nem hoznak intézkedéseket a gyors fellépésre a további vérengzést megakadályozandó?

A képviselő azt válaszolta, hogy a telefonok egyfolytában csöngenek az otthoni irodájában és a washingtoni irodájában is. Rengetegen telefonálnak. A bökkenő csak az, hogy nem az emberek miatt, hanem a Ruanda területén élő hegyi gorillák miatt. Sürgetik, hogy a kormány lépjen valamit a megmentésük ügyében.

Egy jobb érzésű ember ezt hallva felháborodik, hogy inkább a majmokat akarják menteni, mint az embereket. A gazdag országok polgárai a szegényekét kutyába sem veszik, és csak a majmokkal törődnek.

Ha viszont belegondolunk a telefonálók gondolkodásába, akkor ők úgy állhattak hozzá, hogy az embereket sajnálják ugyan, de a gorillák kiirtása pótolhatatlan lenne, hiszen az emberiséget nem fenyegeti a kihalás veszélye azért, mert sokan meghalnak közülünk.

Mi a helyes döntés ebben a helyzetben? Mentsük elsőként a gorillákat, mert őket örökre elveszítjük, ha elpusztulnak, és ezzel az egész emberiség lesz szegényebb, vagy először az embereket kell menteni, mert a majmok ugyan fontosak, de nem lehet az ő értéküket összemérni egy emberi élet elvesztésével?