A minap olvastam ezt a zen tanmesét, és mivel a blog gyakran foglalkozik filozofikus témákkal, úgy érzem, ide illik. :)

Zen tanítvány: Mester, tehát a lélek halhatatlan vagy nem? Vajon túléljük-e a testünk halálát, vagy mi is megsemmisülünk vele együtt? Valóban újjászületünk? A lelkünk alkotóelemeire hullik szét, s úgy kerül vissza újra a körforgásba, vagy egységes egészként átkerül egy másik élő szervezet testébe? És az emlékeink vajon megmaradnak-e? Vagy talán az újjászületés elmélete hamis? Talán a keresztény továbbélés fogalma a helyesebb? És ebben az esetben a testünkkel együtt támadunk fel, vagy lelkünk egy tiszta szellemi, plátói birodalomba kerül?

Mester: Kihűl a reggelid.

Forrás: Raymond Smullyan: A tao hallgat