Többek között egy klasszikust olvasok mostanság, ami a Snow Crash futurisztikus pizzafutárszlengje után meglehetősen drámai váltást jelent. A szereplők elképesztő mennyiségű időt töltenek a szerelmi ügyeiken való szenvelgéssel, és különböző bonyolult vallási és filozófiai eszmefuttatásokkal. Az utóbbiakban vannak meglepő felvetések is, például az egyik helyen valaki megjegyzi, hogy ha Isten a teremtést egyből a világossággal kezdte, akkor minek csinálta később a Napot, a Holdat és csillagokat?
A világosság valóban megvolt már az első napon, és a Biblia vonatkozó részlete szerint egészen a harmadik napig kellett várni a Napra, a csillagokra és a többire. Belegondolva tényleg különös, hogy ha az elején már volt fényforrás, akkor miért volt szükség újabb világító testek installálására a harmadik napon? Miért nem volt jó az addigi fény? Nem kelti jól átgondolt tervezés benyomását, bár egy felkészült teológus valószínűleg ki tudná magyarázni, hogy miért volt erre szükség.
A felvetés mindenesetre eszembe juttatta Asimov egyik kevésbé ismert novelláját, amit ide teszek a sci-fi iránt érdeklődő olvasóknak. Itt van a magyar változata is, amiben az utolsó mondatot érthetetlen módon kérdésnek fordították. Ha magyarul olvassátok, és elértek a végéhez (nem szabad előreolvasni! :), akkor ne felejtsétek el, hogy ott kijelentés van.
Még hogy kérdés. Na hiszen. :P
symore 2009.12.17. 22:30:08
Aztán valamiért csinált fényforrást is. Lehet azért, mert időközben valamikor csinált fizikát, és belegányolt egy olyan szabályt is, ami szerint a fénynek valamiből jönnie kell, hát lepakolta a napot meg a holdat, meg az összes többi sallangot.
Az is lehet, hogy ez az egész csak azért lett, hogy az ember agya kicsit megnyugodjon: a fény nappal nem csak úgy van, éjszakára meg eltűnik, hanem vannak dolgok, amikből jön fény.
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.12.17. 22:37:22
A gányolás érdekes szó, egy istennel kapcsolatban nem ez jut általában eszébe az embernek, bár ha szétnézünk a világban... :P
A nappal és az éjszaka is érdekes, hiszen az első nap már el van választva a világos a sötéttől, és a megvan a nappal és az éjszaka is. Ehhez képest a 3. nap megint el kell választani a világosságot a sötétségtől...
Tényleg amolyan gányolásnak tűnik az egész. :)