Nemrég botlottam bele ebbe a Dürer-metszetbe, amit nem tudom hol láttam annak idején, de emlékszem, gyerekként nagy hatással volt rám. Kicsiben nem érdemes idetenni, ezért aki nem ismeri, az itt megnézheti (a képre kattintva nagyobb lesz, majd arra is rákattintva még nagyobb). Gyermeki képzeletemet már az orr nélküli halál is megragadta, aki homokórán mutatja a lovagnak, hogyan pereg az életideje, de igazán az ördög nyűgözött le az abszurd szarvával, a disznóorrával, és a bárgyú, de vészjósló képével. Ő a legjobb figura a képen, és hirtelen nem is tudom, van-e még egy ilyen jól eltalált, karakteres, mondhatni mókás ördög a képzőművészetben. :)
A lovagot pedig természetesen elismerően néztem, hiszen gyerekfejjel érthetetlen volt, hogyan képes ilyen nemtörődöm közönyösséggel tudomást sem venni ijesztő kísérőiről.
A kép kétségtelenül mestermű, de a szobám falára azért nem tenném ki, mert ahhoz túl nyomasztó. Ha mindenképpen az itt egyszer már említett képek közül kellene választani, akkor inkább Ikaroszt választanám helyette. Vagy esetleg Manet botrányképét. B)
