Tavasszal segítettem lomtalanítani egy ismerősnek. Sok kidobnivalója volt, köztük egy állóóra is. 


Kihurcoltuk a dolgokat a ház elé, és az apróságokkal együtt kivittük az órát is. Nem nagy órára kell gondolni, csak egy kis asztali állóórára. Nem volt nagy érték, ezért is került a lomok közé. Ott állt a halom tetején, és ketyegett. Már indultam vissza a házba kezet mosni, amikor csörömpölést hallottam. Hátranézve láttam, hogy az ismerős egy kalapáccsal betörte az óra számlapját. Megkérdeztem, hogy miért csinálta ezt. A válasza: azért, hogy más ne járjon jól vele. 


Nem szóltam semmit, elvégre nem az én holmimról volt szó, de belül azért viszolygást éreztem. Ha nem volt szüksége rá, akkor miért fájt neki, hogy más esetleg örült volna a működő órának? Honnan ez az rosszindulat mások iránt? 


Ez az élmény azóta is többször eszembe jut, és még mindig nem tudom mire vélni. Magyar betegség lenne? Vagy csak egy ember eltorzult viselkedésének voltam tanúja?