Friss topikok

  • Eva950: Ez a drága ember vajon meddig élt? Lényeg az, hogy gyors volt. Szegény beteg nem szenvedett sokat. (2011.03.12. 17:36) A leggyorsabb késforgató a sebészek között
  • kaqxar: @blogíró: nagyon várom a folytatást. addig a régiekkel szórakoztatom magam. meg talán a tedes vid... (2011.03.08. 10:29) Hogyan működik a zene?
  • Eva950: Kipróbáltam, furcsa. Kábítószer közeli élmény: Régebben történt. Kórházban voltam, megműtöttek. Mi... (2011.02.11. 22:59) LSD szimulátor
  • blogíró: @UnA: a tolerancia ebben a tekintetben olyan, mint liberalizmus. Elsőre jó ötletnek tűnik, de időv... (2011.02.11. 21:49) Az élet paradoxonai
  • blogíró: Igen, így is lehet értelmezni, mindenesetre elég bizarr rajzfilm. :) Aki nem tudja, milyen gonosz... (2011.02.09. 17:43) Csak az egyik orrlyukad működik

Legyek a szemben

2010.04.07. 22:45 blogíró

A minap ismerős neurológusunk egyik kiváló előadását néztem, amelyben a művészet és a neurológia kapcsolatát boncolgatta, és különböző példákon mutatta meg, hogy milyen neurológiai okok állnak a mögött, hogy egyes alkotásokat művészien szépnek találunk. Az előadás bevezetéseként az agyműködés hibás eseteiről is beszélt röviden, és ennek kapcsán olvastam a Wikipédián néhány agyi szindrómáról, amelyek megleptek a szokatlanságukkal.

Ilyen például a Capgras-szindróma, ami azzal a téveszmével jár, hogy a beteg azt hiszi, hogy egy családtagot, szülőt, testvért, stb. kicseréltek egy ugyanúgy kinéző imposztorra. Az arcot felismeri, de meg van győződve arról, hogy ez az ember csak tökéletes hasonmása az igazi személynek, de igazából nem ő az.

Egy hasonló betegség a Fregoli-szindróma, ami egy olasz átöltözőművészről kapta a nevét. Az esetleírások szerint a beteg ugyanis azt hiszi az ismerőseiről, hogy valójában mindegyikük ugyanaz a személy, csak álruhában van, és mindig más ember külsejét veszi magára.

A legfurcsább talán a Cotard-szindróma, aminek hatására a beteg azt képzeli, hogy már meghalt. Az egyik ilyen a beteget az anyja elvitte Dél-Afrikába, és az utazás során a páciens meg volt győződve arról, hogy a pokolba viszik (nagy volt a hőség), és az anyja szellemét csak azért adták mellé, hogy elkísérje az oda vezető úton.

Ezek a szindrómák még leírva is olyan drámaian hangzanak, hogy akár egy film alapanyagának is elmennének. Lehet, hogy például az Életeken át írói a Capgras-szindrómából vették az alapötletet?

Ezt nem tudom, de a téveszmék témájáról olvasgatva egy vicces irodalmi párhuzam is eszembe jutott: az Appleby szemében levő legyek a 22-es csapdájából. Ide is teszem a végére a vonatkozó részletet, ha valaki esetleg nem olvasta ezt az alapművet:

Yossarian egy-két napig magában kérődzött az Appleby-ról szerzett értesülésen, aztán úgy döntött, hogy jótéteményként, magának Applebynak adja tovább.

– Appleby, neked legyek vannak a szemedben – suttogta készségesen, amint az ejtőernyősátor ajtajában elmentek egymás mellett, azon a napon, amikor kimaradásra Parmába indultak.

– Mi? – felelt élesen Appleby, akit zavarba ejtett az a tény, hogy Yossarian egyáltalán szóba áll vele.

– Neked legyek vannak a szemedben – ismételte Yossarian. – Nyilván ezért nem látod őket.

Appleby gyűlölködő zavarral húzódott el Yossariantól, és némaságba süppedt mindaddig, míg be nem ült Havermeyer mellé a dzsipbe, amely a hosszú, egyenes úton az eligazításra vitte őket, ahol Danby őrnagy, az ideges hadműveleti tiszt várt rájuk, hogy az összes vezetőpilótával, bombázótiszttel és navigátorral levezesse az előzetes eligazítást. Appleby halkan beszélt, nehogy a sofőr vagy Black kapitány, aki behunyt szemmel terpeszkedett a dzsip első ülésén, kihallgassa őket.

– Havermeyer – kérdezte habozva. – Vannak nekem legyek a szememben?

Havermeyer kötekedőén kacsintott.

– Hegyek?

– Nem, legyek – hangzott a felelet. Havermeyer megint kacsintott.

– Legyek?

– Nekem a szememben.

– Megőrültél, nem vitás – mondta Havermeyer.

– Nem, nem vagyok őrült. Yossarian az őrült. Csak annyit mondj, vannak-e legyek a szememben vagy nincsenek. Gyerünk! Kibírom.

Havermeyer újabb mogyorógrillázst pöckölt a szájába, és egészen közelről belebámult Appleby szemébe.

– Nem látok benne semmit – jelentette ki. Appleby hatalmas, megkönnyebbült sóhajt hallatott. Havermeyernek mogyorógrillázsmorzsák lógtak az ajkán, állán és arcán.

– Grillázsmorzsák vannak a képeden – jegyezte meg neki Appleby.

– Még mindig jobb, ha grillázsmorzsák vannak a képemen, mint ha legyek a szememben – vágott vissza Havermeyer.

2 komment

Címkék: tudomány művészet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UnA 2010.04.08. 12:16:56

Ó, nagyom szeretem ezeket a szindrómás dolgokat... vigyázni kell az értelmezésekkel, mert a gügye tudósok hajlamosak 1 ember téveszméiből is szindrómát leírni, öregbítve szakmai hírnevüket.

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.04.08. 18:16:21

@UnA: na igen, talán ez valami szindróma lehet a tudósoknál :D
süti beállítások módosítása