Egy gazdag üzletember egy kis halászfaluban nyaral. A tenger partján üldögélve látja, hogy egy helybéli halász kis csónakján reggel kievez a nyílt vízre, délben visszatér néhány hallal a hálójában, megebédel, és azután csak üldögél a parton napnyugtáig. A gazdag üzletember egyik nap megszólítja: – Mondd, miért nem evezel be messzebb, miért nem dolgozol többet? – Minek? – kérdi az halász. – Mert akkor több halat foghatnál. – És? – Ha több halat fognál, maradna eladnivalód. – És? – Ha eladnád a fölösleget, lenne pénzed. – És? – A pénzen vehetnél egy nagyobb csónakot. – S akkor mi történne? – A nagyobb csónakkal még messzebbre mehetnél, és még több lenne a zsákmány. – És utána? – A pénzen, amit a sok halért kapnál, felvehetnél egy alkalmazottat. – No de minek? – kérdezi a halász. – Ha lenne egy alkalmazottad, akkor már csak délelőtt kellene dolgoznod, és csak ülnél a parton egész délután. – Hiszen most is éppen ezt csinálom.

A történet jól ismert, és helyeslően bólogatunk a tanulságra, hogy lám-lám, a botor üzletember csak hajtja magát, pedig ha bölcsebben szemlélné az életet, akkor látná, hogy a sok hajtás felesleges, mert ugyanazt meg lehet szerezni úgy is, hogy okosabban él az ember.

A minap, amikor eszembe jutott ez a történet, arra gondoltam, hogy milyen megtévesztő is valójában a sztori, mivel a tanulságot arra alapozza, hogy a halász és az üzletember által elérhető nyugalom ugyanolyan minőségű lenne. Holott a halász nyilvánvalóan nem gondolkodik előre, hiszen ha jön egy multicég, és nagy hajókkal lehalássza a vizet, vagy ha egy ingatlanfejlesztő megveszi a partszakaszt, ahol üldögélni szokott, akkor nem tudná ugyanolyan nyugodtan és gondtalanul folytatni az életét, mint korábban.

Ezzel szemben az üzletember a pénzével akár saját maga megveheti a partot, amivel garantálhatja, hogy nem fogják elzavarni onnan, ennélfogva az általa elért nyugodt állapot sokkal biztosabb alapokon nyugszik, mint amilyet a halász a nemtörődöm hozzáállásával elérhet. A halász naiv optimizmusa, hogy minden ugyanúgy fog folyni tovább, mint korábban, egyáltalán nem megalapozott, és legfeljebb csak azért lehet boldogabb, mint az üzletember, mert nem foglalkozik a jövővel, a pillanatnak él, és eszébe sem jut, hogy bármikor a nyakába kaphatja a kijózanító hidegzuhanyt.

Vagyis reálisan nézve a történet által felvetett igazi kérdés az, hogy éljünk-e úgy, hogy nem törődünk a jövővel egyáltalán, vakon bízva abban, hogy minden változatlanul fog folyni ugyanúgy, vagy érdemesebb-e inkább stresszelni magunkat sok munkával, viszont cserébe ellenállóbbnak lenni a negatív történésekkel szemben.

Lehet, hogy csak én értelmeztem félre elsőre a sztorit, és eleve az a tanulsága, hogy jobb józan üzletembernek lenni, mint naiv halásznak? :P