Régen volt már orvoslástörténeti bejegyzés, ezért ide teszek egy témába vágó érdekességet, amit nemrég olvastam.
1822-ben történt, hogy Alexis St. Martin-t véletlenül meglőtték egy muskétával, és a lövés ökölnyi lyukat vágott az oldalán a gyomráig. Egy helyi orvos kezelésbe vette, de a sebesülés olyan súlyos volt, hogy nem reménykedtek túlságosan a felépülésében. 17 napig minden étel, amit megevett, eltávozott a gyomrából az oldalán levő lyukon, ezután viszont a gyomra újra elkezdett működni, és a nyílás külső széle összenőtt a gyomor falával, vagyis a lyuk állandósult az oldalán.
Az orvos meglátta a nagyszerű lehetőséget az esetben az emésztés tanulmányozására, és felfogadta szolgálatába a gyógyult beteget, hogy kísérletezhessen rajta. A kísérletek úgy zajlottak, hogy egy madzagra kötve ételt lógatott a lyukon keresztül az alany gyomrába, majd egy idő után kihúzta, hogy megtudja, mennyit emésztett rajta a gyomor. A kísérletek tíz éven át folytak, könyv is született belőlük. A wikipédia feljebb linkelt oldalán látható is egy kép a könyvből, ami a lyukat ábrázolja, és a kapcsolódó anyagok között az egész könyv is megtalálható, ha valaki éppen erre vágyik.
Az esetről olvasva azon gondolkoztam, hogy vajon egy orvos részéről mennyire etikus és biztonságos, ha kívülről madzagot lógat egy egészséges ember gyomrába. Még ha feltesszük is, hogy a madzag tiszta volt, valószínűleg nem használ a testnek, ha kívülről belelógatnak dolgokat, és azután kicibálják őket onnan. Ráadásul a kísérletek néha fájdalmasak is voltak, az alany látása időknként elhomályult, szédült, meg ilyenek. Orvosunk azonban nem zavartatta magát emiatt, és tagadhatatlan, hogy a tudomány is haladt előre ezzel egy kicsit, és a jelek szerint még a páciensnek sem lett különösebb baja tőle. 86 éves korában halt meg ugyanis, de akkor is banális okból, mert elcsúszott a jeges lépcsőkön, vagyis a lyuktól még valószínűleg eléldegélhetett volna egy darabig.
Itt elgondolkoztam, hogy mit írhatnék még a végére, de az orvosról és a biztonságról teljesen nem ide illő módon Laurence Olivier klasszikus jelenete jutott eszembe, amelyben Dustin Hoffmann-t faggatja arról, hogy biztonságos-e, úgyhogy ide is teszem azoknak, akik nem látták a filmet:
A jelenet bővebb, angol változata az események folytatásával itt található, de aki fél a fogorvostól, az ne nézze meg. B)
Pozo 2010.07.05. 22:25:42
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.07.05. 22:30:24
noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2010.07.06. 13:39:45
Amúgy az önkéntes kísérleti alanyok szerintem egy fokkal jobbak (vagy többel is) mint az abszolút nem önkéntes állatok. Nem beszélve arról, hogy az állatok általában nem ússzák meg ilyen könnyen mit ez a csóka, hanem esélyesen belehalnak. Akkor már inkább önkéntesek, akiknél a doki komolyan figyel arra, hogy ne okozzon életminőségbeli változást.
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.07.06. 16:23:21
Egyébként egyetértek azzal, hogy ha valaki a kockázatok ismeretében vállalja a kísérleteket, és jól meg is fizetik érte, akkor azzal nincs semmi gond, és ráadásul ezt lerövidíthetné a gyógyszerek fejlesztési idejét, amik így hamarabb eljuthatnának a rászorulókhoz.
noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2010.07.12. 18:27:11
Normál körülmények között a következőképpen néz ki a dolog:
-Dokikám, fizetésemelés kellene, mégiscsak kevés ez a zsé...
-Ne viccelj már ember, máshol sem kapsz többet favágásért.
-No jó, de én nem csak fát vágok, tudod te azt... Ha így folytatod, elmegyek máshova oszt' ott majd nem turkálnak bennem és megkapom ugyanezt a pénzt, te meg kísérletezhetsz tovább a kóbor macskákkal.
-Háát, végül is megegyezhetünk...
Szóval úgy általánosságban, nem hiszem hogy a csávónak olyan nagyon rossz dolga lett volna, a lehetőségeihez képest.