Autóval mentem a minap, és közben azon gondolkoztam, vajon miért nem úgy tekintek a sebességhatárra, mint ami a lehetséges maximum, vagyis miért nem tartom alatta a sebességet, és ehelyett miért arra törekszem inkább, hogy ne lépjem nagyon túl. Az 50 km/h a kevésbé forgalmas szakaszokon csigalassúnak tűnik, és igencsak oda kell figyelnem, hogy ne lépjem át túlságosan, mert akarok adni esélyt a kislányoknak a túlélésre.

A többi sofőr nem reprezentatív megfigyelése alapján nekem úgy tűnik, hogy a nők jobban képesek tartani a lassú tempót, és elgondolkoztam, mitől lehet ez. Talán az lehet az oka, hogy mi férfiak régen lobogó sörényű paripákon vágtatva üldöztük a síkságon a vadakat, és bár ló helyett ma autón járunk, és a vadakat is a bevásárlóközpontból szerezzük be, de a vágtatás öröme még bennünk van valahol, és ezt a száguldással tudjuk kiélni. A nők viszont azért tartják be könnyebben a sebességhatárt, mert az ő feladatuk régen (és ma is) az volt, hogy a bóklászó gyermek nyomában lépkedjenek, nehogy valami baja legyen, és ehhez általában elég volt a tempós lépkedés, így a nőket a génjeik talán emiatt nem késztetik az autóban sem arra, hogy túlzottan a gázra lépjenek.

Nem néztem utána, hogy van-e alapja a fenti hevenyészett elméletnek, de vannak hasonló elgondolások, például a hűtőszekrényben keresgéléssel kapcsolatban: a férfiak semmit nem találnak meg a hűtőben, a nők viszont egyből bármit, aminek a feltevések szerint az lehet az oka, hogy a férfiak régen a távoli látóhatárt kémlelték a zsákmányért, míg a nők a környezetüket pásztázták a gyermekekre felügyelve, ezért egy nő gyorsabban át tudja tekinteni a közvetlen környezetet, mint a távoli tárgyakra fókuszálásra tréningezett férfi.

Nem tudom, hogy a hűtőszekrényes példa magyarázatában mennyi igazság van, de ha megállja a helyét, akkor nem lenne meglepő, ha a vezetéssel kapcsolatos különbségeket is hasonló okokra lehetne visszavezetni. B)