Bár magam sem rajongok különösen a hegymászásért, de az utazásért viszont igen, ennek kapcsán meg előfordul, hogy egy műemlék, stb. megnézésének egyetlen módja a hegymászás.

Mivel vannak olyan ismerőseim is, akik "hardcore" hegymászók, ezért lehet, hogy csak én vagyok vele így, de nekem nem voltak semmiféle "romantikus elképzeléseim" a mászással kapcsolatban. Maga a mászás szerintem (és ismerőseim szerint) inkább egy küzdelem, ami természetesen a teljesítményről és a győzelemről szól, sokaknak önmaguk legyőzéséről. Bár tagadhatatlanul vannak romantikus pillanatai egy mászásnak, egy komolyabb mászás inkább kínkeserves munka, főleg komolyabb hegyek esetében. A sokszor emberfeletti küzdelem miatt csak pillanatok jutnak a "romantikázásra", sokan ezekért a pillanatokért élnek. Szóval ez nem elsősorban a romantikáról szól.

A mászók egyébként fel vannak készülve lelkileg az ilyen dolgokra, de szerintem nem is igazán van idejük törődni ilyen "apróságokkal", hogy van ott néhány hulla is. El vannak foglalva azzal, hogy hová lépjenek meg hogyan kapjanak levegőt, nincs idejük elfilózni a holtak látványa felett.

Olvastam az "égbe temetésről" szóló bejegyzésedet is, tetszett, de szerintem furcsa az összehasonlítás.Nekem az eredeti "égbe temetésről" tényleg a "megnyugvás" jut eszembe. Voltam Varanasiban, Indiában, ott láttam a Gangesz vizében lebegő holtakat. (A gyermekeket, szenteket, terhes nőket, stb. nem égetik el, hanem simán beleengedik a holttesteket a folyamba.) Abban van valami furcsán megnyugtató, ha az ember spirituális síkon nézi és felül tud emelkedni a holttestektől való ösztönös irtózásán.

Viszont az itt lévő mászók nem tudtak megnyugodni, hiszen ők elvesztettek egy harcot, amit szerettek volna megnyerni, ebben az értelemben nem lehetett igazán befejezett az életük. Éppen ezért kissé fura az esetükben "nyughelyről" beszélni, hiszen szerintem nem nyugodtak meg, egy számukra nagyon fontos célt nem sikerült teljesíteniük. Ha a hegy legtetején fagytak volna halálra, az talán egy kicsit árnyalna a képen, de őket útközben, még a csúcs meghódítása előtt érte a halál.

Különben is, állítólag lejönni sokszor nehezebb és veszélyesebb, mint felmászni.

Ez jutott így hirtelenjében az eszembe.

@Pista bá': Ne légy már olyan pesszimista, lehet, hogy mind a 150 halott lefelé menet tért nyugovóra. ;)

A hegymászók csak akkor tekintik sikeresnek a csúcs meghódítását, ha élve le is jutnak onnan. Az nem lehet az adott csúcs első meghódítója, aki a lefelé úton meghalt.
Így teljesen mindegy, hogy a csúcs előtt vagy után haltak meg, számukra az mindenképpen kudarc.
Annyiban "jók" a halottak a Himalája nagy csúcsain, hogy óvatosságra intik a még élő mászókat.

@bodr: Jó felvetés. Érdekes, hogy ennek a lehetőségén el sem gondolkodtam... Lehet, hogy tényleg pesszimista vagyok?
Kicsit ugyan tényleg más a helyzet, ha valóban lefelé érte őket a halál, de akkor is küzdelem közben történt. Az ereszkedés a "mászás" része. Sokszor a legnehezebb része, legyen ez bármilyen meglepő is. Szóval ezek az emberek úgy haltak meg, hogy az volt bennük: "Vesztettem, feladom."

@Nűnű: Hogy hű legyek az általam képviselt "pesszimista" vonalhoz, hozzá kell tennem, hogy a még élő mászókat szerintem egy cseppet nem intik óvatosságra a halottak.

A mászók évről-évre többen vannak, mintha csak a halottak számának növekedése pont ellenkezőleg hatna rájuk, vonzaná őket. Különben is, mindenki úgy gondolja, hogy "pont vele nem történhet ilyesmi".

Az expedíciókra mára teljes iparág települt annak minden negatív összetevőjével együtt.

@Pista bá': a nyugvóhelyet úgy értettem, hogy ha egy hegymászó megválaszthatná, hogy hol temessék el, akkor bizonyára sokan választanák közülük a hegyet nyugvóhelynek

De igazából nem tudom, hogyan gondolkodnak a hegymászók, mert engem egy cseppet sem vonz a gondolat, hogy hidegben és hóban kaptassak felfelé egy hegyoldalon, úgyhogy én alapvetően más típus vagyok, mint ők. B)

@bodr: ... és aki meg úgy tűnik hogy hegymenetben halt meg az csak megfordult, de mind lefele jött :-)

Nekem akkor is fura ez az egész és nem passzol a 21. századi világnézeti modellbe.

@blogíró: Szerintem sokaknak ez akkora szenvedély, hogy az általunk ismert társadalomban nem is érzik jól magukat. Persze lehet levetítek egyfajta modellt, amit el is hiszek, de nem tudom elképzelni, hogy valaki egy Everest megmászás után visszamegy a multicéghez és mintha mi sem történt volna irodában ül a gépe előtt. :)

@Váraljay Gabriel: pénzt azután is kell keresni, hogy az ember megmászta az Everestet, úgyhogy azért biztos vannak ilyenek is :)

@blogíró: Pénzt szerencsére nem csak multinál lehet keresni..:)).
Szerintem ugyan egy Everest mászás után vissza lehet menni egy multihoz, de én értem, hogy mire célzott Gabriel. Nem tudom, hogy hallottál-e Méder Áronról. Ő volt az, aki egy kis (nem egész 6 méteres) tavi vitorlással 3 év alatt (2006-2009 között) körbevitorlázta a Földet. Könyvet is írt róla. Közben megállt több helyen, élt pl. fél évet a Fidzsi-szigeteken is. Nos, neki tették fel a kérdést, hogy képes lenne-e visszatérése után egy multinál folytatni a karrierjét. Előtte ugyanis 2 évet dolgozott fejlesztőmérnökként, asszem a Samsungnál.
Na, erre azt mondta, hogy persze, miért is ne.
Ennek ellenére hazatérése óta is szkipperkedik, ebben a pillanatban Szardínia és a Baleárok között hajózik és még idén másodszorra is átvág az Atlanti-óceánon.
Szerintem ő már soha nem fog multinál dolgozni, bár kétségtelenül muszáj pénzt keresnie. Ezért szkipperkedik, vezet expedíciókat, stb.