Meglepve értesültem a minap a NatGeo-ból, hogy nagy kutyaáldozó nép voltunk mi régebben.
A magyarok és a kutyák viszonyáról bennem eddig az a kép élt, hogy pásztorkodási célokra használtuk őket, és nagy haverságban voltunk velük, erre nemrég megtalálták egy középkori magyar város maradványait Budapest mellett, telis-tele áldozati kutyacsontvázakkal. Új házak építésénél nyuvasztották ki a blökiket, hogy szerencsét hozzanak az újdonsült lakóknak. Az nem zavarta különösebben eleinket, hogy közben már keresztények voltak, megtartották párhuzamosan a pogány szokásokat is, biztos, ami biztos.
Elgondolkoztam a hírt olvasva, hogy vajon kinek jutott eszébe először a világon, hogy állatokat áldozzon a jó szerencse érdekében? Üldögélt egy jóember a háza előtt, és felötlött benne, hogy ha hókon csapja Bodrit a kisbaltával az ámbituson, akkor talán nem lesz eső másnap? És ha nem jött be? Akkor addig tette el láb alól a kutyákat, vagy egyéb állatokat, amíg egyszer be nem vált a számítása, és onnantól kezdve nem kételkedett az összefüggésben?
Próbáltam megnézni a Wikipédián, hogy honnan származik az állatáldozás szokása az emberiségnél, de az eredetéről nem sokat tudtak mondani ott sem. Nem sok kétség van, hogy a legelején kitalálta valami félnótás, néhányan átvették, azután pedig az idők során fokozatosan rítussá nemesült. Vajon hány jelenlegi nagyszerű tradíciónk hátterében van olyasmi, hogy annak idején előállt valaki valami sületlenséggel, amire ma már senki sem emlékszik, csak lelkesen követjük a rögzült hagyományt?
Talán jobb is inkább nem feszegetni történelmi tradícióink eredetét, mert esetleg olyan válaszokat kapnánk, amelyek nem lennének az ínyünkre. :)
A kutya, mint a magyarok áldozata
2009.04.09. 06:57 blogíró
3 komment
Címkék: történelem kutya
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kg-- 2009.04.09. 07:54:12
Szerintem azért érthető a jelenség. Valahol ott gyökerezik a dolog, hogy "ajándékot" adunk annak, akitől várunk valamit. Ez valószínűleg már az ősközösségben is működött.
Amikor az emberek eljutottak arra a gondolatra, hogy talán vannak "természetfeletti" lények is, akkor természetesen nekik is kellett ajándékokat adni.
Ezek az ajándékok valószínűleg kezdetben ételek voltak (tehát már állatok is), használati tárgyak, díszek. Majd eljutottak oda, hogy akkor lesz kedvező az ajándék fogadtatása, ha az ajándékozónak valami fontos, és mégis megválik tőle.
(Ez már itt egy fontos fordulat, hiszen kezdetben abból indult ki az ember, hogy enni szoktam, ő is szokott enni, adok neki enni. Később jöhetett, hogy ő biztos értékeli, hogy én megválok valamitől, tehát a természetfeletti lénynek nem olyanok a szükségletei, mint az enyémek, hanem a feltétlen odaadásomat, "áldozatomat" kívánja.)
És ezen a ponton léphettek be az áldozati körbe a nem étkezésre szánt állatok és az emberek.
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.04.09. 17:04:55
Na igen, de ha az ember felteszi, hogy vannak istenek, és kellene nekik adni valamit, akkor csak próbálgatja először, hogy van-e különbség abban az esetben, ha ad ajándékot, mint ha nem.
Lehet, hogy véletlenül egyből úgy jött ki a lépés, hogy az első ajándéknál jobban sikerültek a dolgok, és ezért folytatták?
Vagy nem volt semmi sem jobb, de úgy gondolták, hogy inkább adjunk, hátha használ? Ilyen alapon elég sok rítust lehetne követni bizonyíték nélkül. :)
kg-- 2009.04.09. 23:16:06
Indiános történetekben volt olyan, hogy a sámán beszólt, hogy több áldozat kell, mert még mindig nem jön az eső/bölénycsorda. Szóval még az se biztos, hogy sikeren alapul a szokás, lehet, hogy addig nyomta valami befolyásos figura a rítust, amíg egy pozitív jelenségre rá nem tudta fogni, hogy megérte. Sok múlik ezeken a befolyásos figurákon ma is, úgy érzem ;)