Régebben esett itt már szó arról, hogy a fizikai teljesítmény szempontjából nem mindegy, hogyan gondolunk magunkra, és ez a korábbi bejegyzés jutott az eszembe, amikor arról olvastam, hogy a kutatások szerint azok a diákok, akik úgy tudják, hogy az emberi intelligencia fejleszthető, jobb tanulmányi eredményt érnek el mint azok, akiknek azt mondják, hogy az intelligencia fix és nem növelhető.
A neuroplaszticitással (amivel például a már itt is említett neurológus "cigányember" is foglalkozik) kapcsolatos jelenlegi kutatások azt mutatják, hogy az agyat sokkal inkább újra lehet huzalozni, mint eddig hittük. A linkelt előadásban ahhoz hasonlították az agy rugalmasságát, mint amikor a síelők lesiklanak a hegyen. Ha egy helyen csak egy ember megy le, akkor a nyomait hamar befedi a hó, de ha sokan, sokszor siklanak le arra, akkor a nyomok egyre mélyebbek lesznek, és egyre tovább megmaradnak. A jelek szerint így van az agyunkkal is, és ha sokszor gondolunk magunkról szépet és jót (például hogy az intelligenciánk növelhető, amennyiben teszünk érte), akkor az előbb-utóbb tükröződni fog az agy mintázatában is. És persze vice versa, úgyhogy a pozitív gondolkodásra törekvés neurológiai szempontból sem tűnik haszontalannak.
Az egyik előadó arról az ismert aspektusról is beszélt, hogy a különböző szellemi kihívások javítják és karban tartják az agyunkat. Erre az elvre alapozva japán építészek elkezdtek olyan lakásokat építeni, amelyekben a kapcsolók véletlenszerű lámpákat gyújtanak fel, ezért minden alkalommal új kihívással szembesülünk, ha fényt akarunk gyújtani valahol. Ezen kívül egyes szobáknál a belépéshez le kell hajolni, hogy ne verd bele a fejedet a szándékosan alacsony szemöldökfába, úgyhogy az agy kénytelen eltekinteni az automatizmustól, és mindig ébernek kell lennie, hogy megvédje a gazdáját a fej beverésétől. A konnektorok magasan, néha a plafon közelében helyezkednek el, és különböző stratégiákat kell kitalálni (pl. a bútorok egymásra halmozása), ha be akarod dugni az elektromos eszközöket, és így tovább.
Ugye milyen csábítóan hangzik? Gondolom mindenki szívesen lakna egy ilyen házban. B)
proto-n 2010.03.26. 00:22:54
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.03.26. 06:40:33
dobisan · http://www.dobosistvan.info 2010.03.26. 11:05:55
blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.03.26. 22:07:39