Olvasom, hogy néhány fizikus azzal a nézettel állt elő, hogy az univerzum biztosan nem fog fennmaradni a végtelenségig, mert ebben az esetben a természeti törvényekkel komoly gondok lennének. Egy örökké létező univerzumban ugyanis minden esemény bekövetkezik (ráadásul végtelenszer), bármilyen valószínűtlen is. Ez a gondolat viszont, mondják a tudósok, nehezen összeegyeztethető a természeti törvényekkel, hiszen ha mindenféle esemény biztosan bekövetkezik előbb-utóbb, akkor ez azt jelenti, hogy nem tudjuk megmondani a törvények alapján, hogy milyen valószínűséggel következnek be, vagyis a törvények nem működnek törvényként. Ebből kifolyólag az univerzum nem létezhet örökké, és az elmélet szerzőinek számításai szerint a megszűnése 50%-os eséllyel még a Föld élettartamán belül bekövetkezik, úgyhogy legalább a Föld jövőbeli pusztulása miatt nem kell aggódnunk. :P

A világ vége eszembe juttatta a kezdetét is, és ennek kapcsán beugrott, hogy a múltkori finomhangolós bejegyzésben említett Paul Davies egyik könyvében egy érdekes variációját olvastam annak lehetőségnek, amely szerint az univerzumot egy intelligencia hozta létre.

Az univerzum létrejöttén gondolkodva általában arra lehet kilyukadni, hogy az oksági lánc elejére kell valamilyen kezdeti ok, különben nem mondhatjuk azt, hogy valami az első ok volt, mert mindig van előtte egy másik. Egyes fizikusok a dilemma megoldására felvetették azt a lehetőséget, hogy a világegyetemre vonatkozó tudásunk gyarapodásával idővel létre fog jönni az univerzumban egy szuperintelligenca, ami az időben visszanyúlva megteremti a világot, és így egy következetes, zárt oksági lánc jön létre, amelyben nincs szükség kezdeti teremtőre, aki a lánc elején áll.

Ezzel tehát megoldódna az első ok problémája, bár létezésünk alapja így nem lenne más, mint egy oksági hurok, ami elég bizarr elgondolás, de igazából ez sem bizarrabb, mint bármelyik másik világmagyarázat. B)

A témáról eszünkbe juthat Asimov egyik novellája is.