Agyvihar

Éppen arról meséltek az egyik nap a TV-ben, hogy hányan nem akarják beoltatni magukat, amikor eszembe jutott az amerikai pompomlány, aki az influenzaoltás óta nem tud előrefelé járni. Hátrafelé normálisan jár, illetve futni is tud előre, csak gyalogolni nem. Íme a vonatkozó videó azoknak, akik nem hallottak róla:

Nagy pech az ilyesmi, hogy éppen az előrefelé járás romlott el nála, és érdekelt, hogy mi van vele, ezért rákerestem, és mint kiderült, mostanra már több orvos is megkérdőjelezi, hogy tényleg az oltás miatt állt-e be nála ez az állapot. A videó láttán több neurológus is amellett tette le a garast, hogy pszichés alapon van a probléma, nem az oltás okozta. Azóta szerencsére jobban van, és az antivakcina mozgalom már a zászlajára is tűzte, hogy lám-lám, bárki így járhat, aki beoltatja magát, ezért mindenki gondolja meg, hogy elmegy-e oltásra.

Ilyeneket hallva általában arra gondolok, hogy kötelezővé kellene tenni bizonyos járványok elleni küzdelemmel foglalkozó könyvek elolvasását, hogy mindenkinek legyen némi fogalma arról, hogy a sárgaláz, a himlő, a spanyolnátha és a többi micsoda irtást végzett annak idején a nép körében, és hogy mennyire ki volt szolgáltatva nekik mindenki, amíg nem voltak rendszeres védőoltások. (Itt érdemes tisztelegni olyan kutatók emléke előtt is, akik az életüket áldozták a kutatás érdekében, amikor szándékosan megcsípették magukat fertőzőtt szúnyogokkal, és aztán bele is haltak a fertőzésbe.)

Persze a potyautasokat, akik úgy gondolják, hogy majd a többiek beoltatják magukat, ők minek kockáztassanak, ez úgysem hatná meg túlságosan. A probléma csak az, hogy a vizsgálatok szerint a beoltatlan emberek számának növekedésével a már beoltottak körében is nő a megbetegedés kockázata.

Elnéztem a magyar Wikipédiára is, hogy ott mi a helyzet, de a jelek szerint a Védőoltás bejegyzést a vakcinák ellenzői tartják karban, mert nagy része a kockázatokkal foglalkozik, a pozitívumokról nem sok szó esik. Sebaj, majd eszünk helyette fokhagymát. :P

Újra elémbukkant a net hullámaiból a Lantfarkú madár, és iderakom emlékeztetőnek, hogy meglegyen. Ez a madár rendkívül tehetségesen utánoz különféle hangokat. Általában a többi madár hangját imitálja, de bármilyen más hangot is szívesen felvesz a repertoárjába.

Kamera, autóriasztó, motorosfűrész az erdőben:

Autóduda, éneklés, zene, David Attenborough:

A második persze vicc, de nem teljesen, mert tényleg képesek mindenféle hangra, csak nem így, egyből. :D

Nemrég valaki említette nekem, hogy ő a nyelvét is meg szokta mosni a fogán kívül, ami önmagában nem nagy újdonság, de amikor kicsit utána olvastam a témának, akkor nem teljesen intuitív dolgokat is olvastam róla. Mivel a fogápolásról már diskuráltunk itt, ezért, gondoltam, az úri közönség érdeklődéssel fogja olvasni a nyelvápolással kapcsolatos hasznos és érdekes dolgokat is.

A Wikipédia szerint a szájban levő baktériumok 70%-a a nyelv dús legelőin tenyészik, és a nyálon utazva éri el a száj többi részét, ahol a fogakat támadja. Ezt figyelembe véve jobb ötlet a baciknak a hátországát is felperzselni, és kifüstölni őket a házaikból, mint ha csak a portyázó harcoló alakulatokkal vennénk fel a küzdelmet a csatatéren.

Az első nem teljesen intuitív dolog ezzel kapcsolatban nekem az volt, hogy a szimpla fogkefe nem igazán alkalmas a nyelv tisztítására, úgyhogy speciális célszerszámot kell használni helyette. Például ilyen sajátos alakút, mint amilyen a képen látható:

A másik elsőre nem nyilvánvaló aspektus, hogy a nyelvet nem evés után, hanem előtte kell megmosni, ugyanis ellenkező esetben a nyelvünkön kialakult baktériumtenyészetet lenyeljük az étellel együtt, ami nem igazán kívánatos. A Wikipédián felsorolt kellemetlen betegségek olvastán kicsit csodálkozom is, hogyan lehetek még életben nyelvmosás nélkül. :P Bónuszként azért a Wiki megemlíti, hogy a nyelv rendszeres mosásával az ízeket is jobban fogjuk érezni, illetve a hagyományos kínai orvoslás szerint a nyelv masszírozásának jótékony hatása is van az egészségünkre.

Nekem egyelőre nincs megfelelő céleszközöm a nyelvem masszírozásához, de akinek van, az ne habozzon. Aki pedig úgy érzi, hogy már profi a szájhigiénia témájában, az továbbléphet, és próbálkozhat, mondjuk, az orrmosással. :D

A történelem tele van szokatlan történetekkel, a Wikipédián is gyakran lehet találni ilyeneket. Legutóbb például Kína történelméből Gang Bing tábornok esete lepett meg kissé egy probléma megoldásánál alkalmazott huszárvágása miatt.

A tábornok a Ming-dinasztia idején tevékenykedett, és jól is végezte a dolgát, az uralkodó meg volt vele elégedve. Az intrika azonban már akkor sem volt ismeretlen fogalom, és egyik alkalommal, amikor a császár vadászni ment, Gang Bing megsejtette, hogy riválisai be fogják mószerolni hamis vádakkal, hogy a császár távollétében ő a háremében duhajkodott. Ez persze főbenjáró vétségnek számított, úgyhogy a tábornok frappáns módon ment elébe a dolgoknak: a császár távozása előtti estén egy késsel levágta magáról a bűnhöz szükséges szervet mindenestül, és a levágott maradványokat elrejtette a császár lovának nyerge alá egy zsákba.

Amikor az uralkodó visszatért a vadászatról, valóban bepanaszolták nála Gang Bing-et helytelen viselkedésért, amire a vádlott kérte, hogy hozzák oda a császár nyergét. A császár megtalálta a nyereg alatt a zsákot, és abban az addigra megfeketedett nemi szervet, és annyira le volt nyűgözve tábornoka áldozatkészségétől, hogy nyomban kinevezte befolyásos főeunuchnak, és egyben szentnek is nyilvánította.

Minden jó, ha jó a vége, nem igaz? :P

Egyik nap valamiről eszembe jutott Hakapeszi Maki, és nyomban fel is mentem a Youtube-ra, hogy megnézzem, van-e róla anyag. Sajnos elég gyér volt a választék, csak részleteket találtam a műsorból, és azok is Levente Péteresek voltak, nem az általam jobban ismert Gyabronka-féle változat.

Hakapeszi Maki ugyebár egy szélhámos, aki mindig előáll valami új szenzációval, és ezeket jó pénzért (csokiért) eladja a Hiszékeny Úrnak. Hamarosan azonban jön Móka Miki, és felvilágosítja az áldozatot az átverésről, aki erre nekitámad a majomnak, de Miki minden alkalommal megvédi a galád állatot, és szembesíti Hiszékeny Urat a saját felelősségével az ügyben.

Felnőtt fejjel nézve egy ilyen epizódot az ember óhatatlanul mást lát benne, mint gyerekkorában. Nekem például újranézve az ugrott be róla, hogy a jelenet a piac működésének allegóriája: Móka Miki az államot szimbolizálja, aki megfigyeli a történéseket, és beavatkozik, ha kell. Hakapeszi egy dörzsölt piaci szereplő, aki mindig csak a hasznon töri a fejét. A Hiszékeny Úr pedig a naiv átlagember.

Ebből a megközelítésből kiindulva két lehetséges értelmezése is van a történeteknek:

Az egyik szerint az állam a vitákban a gátlástalan piaci szereplőket pártolja ahelyett, hogy teljes mellszélességgel a becsapott átlagemberek mellé állna. Az epizódok az állam és a nagytőke összefonódását demonstrálják, és könnyen rájöhetünk, hogy Móka Miki, bár színleg az igazság letéteményese, valójában Hakapeszi zsebében van, hiszen minden alkalommal megvédi őt a jogos büntetéstől, és hagyja, hogy folytassa bűnös üzelmeit. Az álnok majom nem tud semmilyen valós teljesítményt felmutatni (hacsak a szélhámosságot nem tekintjük annak), és mégis hogy, hogy nem, mindig csokival távozik a végén Ez a fajta világértelmezés köszön vissza sok helyről manapság az aktuális közéleti ügyek kapcsán is (pl. bankok és a törlesztők viszonya).

A másik lehetőség, hogy a mese azt szimbolizálja, hogy senkinek sincs törvényileg garantált joga hülyének lenni, és követelni, hogy kártalanítsák őt, ha valamiben felelőtlenül döntött. Vagyis így értelmezve az egyes történetek arra tanítanak, hogy ha rosszul döntesz, akkor ne egyből másokat hibáztass, hanem először a saját portádon sepregess. Az állampolgárok személyes felelősségének ilyen módon történő felvetését kevésbé hallom emlegetni a médiában a hasonló ügyekkel kapcsolatban. Kétségtelen, hogy ennek kevesebb a politikai hozadéka, különösen a választások közeledtével.

Érdekes lenne tudni, hogy a gyerekkorban látott hasonló mesék és a belőlük leszűrhető cselekvési mintázatok mennyire befolyásolják a felnőttkori döntéseket. Például, elképzelhető, hogy sok felnőttben tudat alatt az maradt meg a fenti meséből, hogy nyugodtan lehet felelőtlen, beleugorhat bármibe, hiszen ha valami rosszul sül el, akkor úgyis jön majd Móka Miki, aki kihúzza a bajból. És lőn.

Nemrég láttam egy csillagászati előadást az Ősrobbanásról, az Univerzum tágulásáról és hasonlókról, és az előadó a végén egy érdekes gondolattal zárt: milyen képet tudna kialakítani egy civilizáció a világról, melynek tagjai valamikor a távoli jövőben élnek?

Mi ugye észleljük, hogy a többi galaxis egyre gyorsulva távolodik tőlünk, Hubble óta ismerjük a jelenséget, de mi lesz, ha már a fénysebességnél gyorsabban fognak távolodni? (A fizikus előadó szerint az általános relativitáselmélet ezt megengedi.) Akkor nem fogjuk látni őket. Vagyis ha egy távoli jövőben élő civilizáció a nulláról elkezdi majd felépíteni a fizikai világképét, akkor egyszerűen nem fogja észlelni a többi galaxist, és azt fogják hinni, hogy összesen egy galaxis van az Univerzumban (az övék) a nagy semmivel körülvéve. Az Ősrobbanás minden bizonyítéka egyszerűen eltűnik majd.

Vagyis mi itt mázlisták vagyunk, hogy még láthatjuk ezeket a bizonyítékokat, nekik már nem lesz erre lehetőségük, ezért teljesen hibás következtetésekre fognak jutni. Ezzel kapcsolatban persze adódik a kérdés, hogy lehetséges-e, hogy a környező Univerzum valamelyik tulajdonsága már korábban eltűnt, amit már mi sem tudunk megfigyelni, és ezért a világ felépítésével kapcsolatban csak hibás következtetésekre tudunk jutni a hiányos megfigyelések miatt.

A kérdésre nem tudom a választ, de az előadást ajánlom a téma iránt érdeklődőknek, ha bírják a nyelvet:

Az előző marketinges bejegyzés és a radikális őszinteséggel foglalkozó újra eszembe juttatta Kosztolányi novelláját, amelyben Esti Kornél ellátogat a becsületes városba, ahol mindenki mindig igazat mond, és ezt a reklámok is tükrözik:

Egy könyvesbolt kirakatában az újdonságok színes papírszalaggal átkötve verték maguknak a hírt:

Olvashatatlan szemét... Az agyalágyult öreg író utolsó műve, mely eddig egy példányban sem kelt el... Hörgő Ervin legémelyítőbb, legmodorosabb versei.

A ruházaton ez a hirdetés lármázott:

Drága és rossz ruhák. Tessék alkudni, mert becsapjuk.

A vendéglőn:

Ehetetlen ételek, ihatatlan italok. Rosszabb, mint otthon.

A cukrászdán:

Margarinnal, tojáspótlóval készített, állott sütemények.

Az őszinteség arrafelé mindenre kiterjed, úgyhogy az újságok sem lepleznek semmit:

A Bérenc az első oldalán kövér betűkkel ezt közli a nyilvánossággal, állandó futófej gyanánt:

"Ennek az újságnak minden egyes betűjét megfizetik. Valamennyi kormánytól egyformán függ, sohase írja meg véleményét, csak akkor, ha szennyes haszonlesése követeli. Épp ezért figyelmeztetjük olvasóinkat, akiket egyenként és együttesen mélységesen lenézünk és megvetünk, hogy ne vegyék komolyan cikkeinket, és bennünket is nézzenek le, vessenek meg annyira, amennyire megérdemeljük, ha ugyan ez emberileg lehetséges."

Sőt a politikusok is másmilyenek, mint mifelénk. :P

A parlament előtti téren több ezernyi főből álló tömegnek szónokolt valaki:

- Elég, ha egy pillantást vettek szűk homlokomra, állati kapzsiságtól eltorzult arcomra, s azonnal láthatjátok, kivel van dolgotok. Semmiféle mesterséghez, tudományhoz nem értek, a világon semmire se vagyok alkalmas, legföljebb arra, hogy az élet értelmét magyarázzam nektek s vezesselek benneteket a cél felé. Hogy mi ez a cél, azt is elárulom. Egy-kettő meg akarok gazdagodni, pénzt harácsolni, hogy minél több legyen nekem, s minél kevesebb nektek. Ezért titeket még inkább el kell majd butítanom. Vagy talán azt hiszitek, hogy már elég buták vagytok?

- Nem, nem - harsogta a tömeg fölháborodva.

- Tehát cselekedjetek lelkiismeretetek szerint. Ellenjelöltemet mindnyájan ismeritek. Nemes, önzetlen férfi, hatalmas koponya, világító elme. Van ebben a városban olyan valaki, ki melléje áll?

- Senki! - ordított a tömeg, mint egy ember.

- Nincs senki - és fenyegető öklök emelkedtek a levegőbe.

Itt aztán megvalósították a radikális őszinteséget, nem igaz? :)

Ha egyszer éppen nem lesz mit olvasnotok, akkor olvassatok Esti Kornélt.

Nemrég néztem egy videót egy reklámszakembertől, aki nagyon szórakoztató példákat hozott fel a marketing szerepéről a mindennapi életben. Történelmi referenciákat is hozott, megemlítette például, hogy Kemal Atatürk hogyan érte el, hogy a török nők ne viseljenek fátylat (az egész országban kötelezővé tette a fátyolviselést a prostituáltak számára), vagy hogy Nagy Frigyesnek, aki el akarta terjeszteni a krumplifogyasztást az országban, hogyan sikerült marketingeszközökkel leküzdenie a nép kezdeti viszolygó ellenállását (a krumplit az elit eledelévé nyilvánították, és őriztették a földeket, mire a nép nagyszabású illegális krumplitermesztő mozgalomba fogott, mert amit ennyire őriznek ugye, az biztos csak jó lehet).

De a legérdekesebb az egyik modern példa volt, ami a Shreddies gabonapehelyhez kapcsolódott. A négyzet alakú gabonapehely népszerűségének növelésére kampányt indítottak, amelyben az újfajta "Gyémánt Shreddies"-t reklámozták, ami pontosan ugyanaz volt, mint a korábbi, négyzet alakú pehely, csak 45 fokkal elfordítva, vagyis a csúcsára állítva:

A kampány sikeresnek bizonyult, hatására az eladások szignifikánsan nőttek, és ahogy ezekből a vásárlói tesztfilmekből kiderül, a potenciális vásárlók az összehasonlító kóstolásnál a Gyémánt Shreddies-t ízletesebbnek is találták!

Erre mondja valaki, hogy a reklámok hatástalanok. :)

Ahogy egyszer itt is szó volt róla, MRI vizsgálatok már igazolták, hogy a kísérleti alanyokra valóban hatással van a csomagolás. Például, a drágább címkével ellátott bort finomabbnak találják a kóstolók akkor is, ha nincs lényegi különbség a tesztborhoz képest, úgyhogy az ember ugyanazt a gabonapelyhet valóban finomabbnak találhatja, ha jobban bejön neki a tálalás.

De visszatérve a Shreddies-re, nem minden vásárló örült az új fejlesztésnek, és a gyártó cég megértőnek mutatkozott, ezért a régi vásárlók kedvéért piacra dobtak egy olyan kombinált kiszerelést is, ami a régi és az új típusú gabonapelyhet is tartalmazta, és így már mindenki happy lehetett. :P

Régebben olvastam már erről a férfiről, de most újra belefutottam a neten, ezért ide is teszem egy bejegyzésbe, mert elég inspiráló figura, és hátha nem mindenki ismeri.

Matthias Buchinger kezek és lábak nélkül született, de ennek ellenére nem okozott neki gondot négyszer házasodni. Legalább 14 gyereke volt, 8 nőtől, de a kortárs vélekedés szerint hetvennél is több szeretőjétől született gyereke.

A kezei helyén csak kis, uszonyszerű nyúlványok voltak, de ez nem akadályozta meg abban, hogy rendkívül részletes, művészi metszeteket készítsen. Például az alábbi önarcképén a haját kinagyítva kiderül, hogy az egyes hajfodrok valójában bibliai versek szövegei (a wikipédiás oldalán látható belőle egy kinagyított részlet):

Ehhez képest már csak hab volt a tortán, hogy fél tucat hangszeren is tudott játszani (némelyiket maga találta fel), bűvésztrükkökkel szórakoztatta az embereket, és lehetetlen üvegeket is készített.

Na ezek után panaszkodjatok, ha valami akadállyal találkoztok az életben! :P

Utóirat: elgondolkoztam, hogy tudok-e hozzá hasonló modern példáról, és így hirtelen kettő jut eszembe: az egyik egy híres énekes, a másik pedig egy motivációs előadó

Az előző bejegyzés kommentjeiben előkerült a képmutatás kérdése, amelynek kapcsán eszembe jutott egy nemrég látott beszélgetés azzal a fickóval, aki a bejegyzésben is meg volt említve, hogy egy évig megpróbálta betartani a Biblia minden előírását. A beszélgetésben több érdekességet is említett ezzel kapcsolatban, például hogy azt az előírást is betartotta, miszerint nem ül le olyan helyre, ahova már menstruáló nő is leült előtte, mert a menstruáció időszakában a nő tisztátalan, és a tisztátalanságot a Biblia értelmében kerülnie kellett. A felesége viszont annyira felháborodott ezen, hogy bosszúból minden ülőalkalmatosságra ráült a házban, és így a bibliakövető év során igencsak sokszor kellett ácsorognia otthon.

De visszakanyarodva a képmutatáshoz, a beszélgetésből az is kiderült, hogy a fenti férfiú azzal foglalkozik, hogy mindenféle, a bibliaihoz hasonló kísérletet végez magán, és azután megírja a tapasztalatait, mert amúgy újságíró a foglalkozása. Az egyik ilyen kísérlete az volt, hogy egy hónapig a radikális őszinteséget gyakorolta.

A radikális őszinteség lényege, hogy mindig kimondjuk, amit gondolunk, nem törődve a szociális konvenciókkal, nem finomítunk az igazságon, nem vagyunk tapintatosak, hanem ami a szívünkön, az a szánkon. A szűrőt, ami az agyunk és a nyelvünk között van, teljesen ki kell küszöbölni. A technika célja az, hogy sokkal mélyebb és őszintébb kapcsolatot alakítsunk ki embertársainkkal, amiben nincs helye színlelésnek és hasonlóknak, így például habozás nélkül meg kell mondani a főnöknek, ha olyan gondolataid vannak, hogy ki akarsz lépni, vagy a feleségednek, ha a húgáról fantáziálsz.

Az újságíró egy hónapig követte is az elvet, és egy cikkben megírta a tapasztalatait konkrét példákkal. Egy üzleti tárgyaláson, például, megmondta a női partnernek, hogy a melleit nézi, az anyósáéknak, hogy untatják, egy gyereknek, hogy a bogár nem alszik, hanem megdöglött, és így tovább. A cikk írása során mellesleg meglátogatta azt az amerikai pszichológust is, aki élharcosa a technikának, és hogy próbára tegye, megkérdezte tőle, szexelt-e valaha állatokkal. A pszichológus válasza a cikkben megtalálható. :P

Érdekes lenne kipróbálni ezt a korlátlan őszinteséget, bár kérdéses, hogy mi lenne, ha mindenki egycsapásra teljesen őszinte lenne a többiekhez. A sok alakoskodást látva a mostani világban eléggé úgy tűnik, hogy a hazugság tartja egyben a világunkat, és ha kiborulna a bili, akkor sok minden borulna vele együtt. Mindenesetre egy egyhónapos kísérletet lehetne végezni, mert a 30 nap se nem túl sok, se nem túl kevés, hogy kiderüljön, mennyire jön be a mindennapokban a mértéktelen őszinteség.

De ha ehhez nincs bátorsága az embernek, akkor van egy másik kísérlet, amit a fenti videóban említ a kísérletező kedvű újságíró: egyszer egy hónapig mindent megtett, amit a felesége kért tőle (romantikus filmek együtt nézése, stb.). Akinek van párja, az tehet ezzel is egy próbát. A kapcsolat típusától függően a feleknek ez is lehet hasonló mértékű kihívás, mint a radikális őszinteség gyakorlása. :)

Nemrég a Wikipédián szörfölve véletlenül eljutottam egy olyan szócikkhez, ami az ortodox zsidók szombati áramhasználati szokásait boncolgatta. Már korábban is hallottam erről futólag, de a konkrétumokkal szembesülve meglepett, hogy milyen mértékben képesek egyes emberek az életüket bonyolítani.

A Biblia tiltja a tűzgyújtást szombaton, és az ortodox vallásszakértők ebből azt a következtetést vonták le, hogy elektromosságot sem szabad használni, hiszen az tűzgyújtásnak, tűzhasználatnak minősül. Vagyis pl. a hűtőajtót szombaton is ki lehet nyitni, de csak akkor, ha a lámpát előzőleg deaktiválták, ellenkező esetben a világítás automatikus felgyulladása tűzgyújtásnak számítana. De a hűtőnél ennél még bonyolultabb a helyzet, mert egyes vallástudósok azon az állásponton vannak, hogy a hűtőt csak akkor szabad kinyitni, ha éppen jár a motorja, különben amikor az ajtónyitással kiengedünk egy kis hideget, akkor a hűtő motorja beindulhat, hogy visszaállítsa a hőmérsékletet, és ha mi váltottuk ki a motor indulását, akkor indirekt módon rögtön tüzet is gyújtottunk.

A tilalom mindenfajta áramerősség-változásra érvényes. Például mikrofonokat sem szabad használni ilyenkor a zsinagógában, mert ha beleszólunk, akkor felerősíti a hangunkat, amitől az erősítő több áramot használ, vagyis a mikrofonba beszélés megszegi a tűzgyújtás tilalmát. Az utóbbi időben ennek elkerülésére már speciális mikrofonokat gyártanak, amelyekben az áram szintje állandó, vagyis nem követünk el szentségtörő tűzgyújtást a hangunkkal, ha szombaton beleszólunk.

De nem csak a tűzzel van baj, hanem az írással is. Például nem szabad mobiltelefont használni, mert ahogy tárcsázunk, a számok megjelennek a kijelzőn, vagyis írunk, ami tilos. Régebben hallottam olyasmiről is, hogy mivel a tárcsázás már önmagában is munkának tekinthető, ezért léteznek olyan telefonok, amelyeken az összes szám tárcsázott állapotban van, és azokat kell megjelölnünk, amelyeket nem akarunk használni a célszemély felhívásához. A nem kívánt számok kiválasztása, úgy látszik, nem töri meg az írástilalmat, ezért így már nyugodtan telefonálhatunk.

Hasonló elkerülő szabályok vannak liftekre is (szombaton minden emeleten megáll, hogy ne kelljen kiválasztani az emeletszámot), illetve egyéb elektromos berendezésekre, amelyeket előző nap beidőzíthetnek, hogy mikor kapcsoljanak be, és így az ortodox hívők élvezhetik a szolgáltatásaikat anélkül, hogy szombaton aktívan működtetniük kellene őket.

Ha attól a kérdéstől eltekintünk, hogy van-e értelme egy ókori társadalom számára összeállított szabálygyűjteményt egy az egyben alkalmazni a modern világra, a fentiekből kitűnő istenkép akkor is eléggé szokatlan. Mintha egy bürokratikus, könyvelő típusú isten lenne, aki csak a szöveg betűjét nézi, de összekacsintós módon szemet huny a szabályok trükkös megkerülése felett. Tényleg ilyen egyszerű lenne kicselezni Istent? Vagy ha nem veszik komolyan az egészet, akkor miért erőltetnek egyáltalán ilyen betarthatatlan szabályokat?

Persze hasonló laza hozzáállás a szabályokhoz más vallásokban is megtalálható. Például, ha a kereszténységet vesszük, akkor nem tudom, hogy volt-e valaha kor, amelyben a Ne paráználkodj! szabályát a lakosság érdemi része maradéktalanul betartotta volna. De vehetjük a Ne ölj! tiltást is, ami mellett nem szoktam látni megcsillagozott apró betűs részt, hogy milyen körülmények között szabad mégis ölni, ennek ellenére az elmúlt századok során jelentős szellemi energiákat fektettek be annak indoklásába, hogy mikor megengedett az ölés.

Nem vagyok vallásos, ezért nem tudom, hogy a különböző vallásokat követő emberek hogyan egyeztetnek össze ilyen egymásnak ellentmondó tudattartalmakat a fejükben, de praktikusan az 1984 duplagondol koncepciója ugrik be erről, ha hasonlítanom kellene valamihez.

Mindenesetre már volt egy olyan bátor ember, aki egyszer nekiállt, és egy évig a Biblia minden egyes korlátozását megpróbálta maradéktalanul betartani, és nem volt éppen könnyű dolga. Erről a témáról amúgy mindig Bartlett elnök klasszikus jelenete jut eszembe a West Wing-ből, amelyben az elnök egy keresztény fundamentalistát szembesít azzal, hogy a Bibliára hivatkozók csak szemezgetnek a nekik tetsző részekből, ahelyett, hogy szó szerint vennének minden előírást. Ide is teszem zárásként:

Nemrég volt itt egy bejegyzés a hibernálásról, és meg volt említve benne egy cég, az Alcor, ahol lelkesen fagyasztgatják a fizetővendégeket. Most olvasom a hírt, hogy a cég egyik kiugrott vezetője könyvet írt arról, hogy mi folyik ott a színfalak mögött.

Íme néhány szemelvény arról, hogyan bántak egy ismert amerikai baseballjátékos, Ted Williams lefagyasztott fejével:

Lyukakat fúrtak a fejbe, majd a lyukakba mikrofonokat dugtak, hogy rögzítsék az agyában a roppanó hangokat, ahogy a feje megfagy a folyékony nitrogénben. (Vajon a fej megfúrása nem csökkenti a későbbi felélesztés esélyét?)

A fejet a fagyasztóban egy üres tonhalkonzerves dobozra állították, hogy ne fagyjon oda a tároló aljához. Később, amikor kivették, egy alkalmazott egy franciakulcssal próbálta leverni róla a ráfagyott konzervdobozt. A művelet közben néhányszor mellé ütött, ilyenkor kis fagyott fejdarabkák repültek szét a helyiségben.

Williams rokonai tartoznak a fagyasztócégnek, és a cégnél morbid módon azon viccelődtek, hogy ha a fia nem fizet, akkor az olvadozó maradványokat postával visszaküldik neki.

Ez a könyv igazán meghozza majd az emberek kedvét ahhoz, hogy ők is lefagyasztassák magukat, nem igaz? :P

Már régen rá akartam keresni, hogy mi a neve annak a jelenségnek, amikor egy jól ismert szó átmenetileg hirtelen elveszíti a jelentését, és ismételgetve teljesen értelmetlennek tűnik. Mint kiderült, a jelenség neve szemantikus szaturáció, bár ez csak az én szó szerinti fordításom angolból, lehet, hogy magyarul más szakkifejezés van rá.

Mostanában nem történt velem ilyen, de emlékszem, egyszer a bögre szónak vesztettem el így a jelentését, és teljességgel érthetetlen volt, hogyan is tudtam ennek a hangsorozatnak korábban valami értelmet tulajdonítani. :)

Egy kedves barátném mutatta ezt a videót, ami elég régi ugyan, de nekem új volt. Angolul van, de nem kell sok angoltudás a követéséhez:

A trükk engem az egyik régebbi bejegyzésre emlékeztetett, de csak akkor nézd meg, hogy melyikre, ha már láttad a videót.

Nemrég a Yes Man című Jim Carrey film kapcsán merült fel egy beszélgetésben, hogy érdekes lenne az életben is kipróbálni hasonlót, mint amiről film szól: az ember nem vacillálna, ha szembejönne egy lehetőség, hanem gondolkodás nélkül igent mondana rá. Így valószínűleg sok olyan tapasztalattal lehetne gazdagodni, amiket amúgy elmulasztunk, mert nem merünk igent mondani az adott szituációban. A film mellesleg valós élményeken alapul, az eredeti ötletgazda 6 hónapig mindenre igent mondott, úgyhogy már van rá példa, hogy valaki megpróbálkozott ezzel a módszerrel.

Egy ilyen stratégia nagymértékben leegyszerűsíti a döntéshozatalt, de lehet tovább is egyszerűsíteni, hiszen pénzfeldobással is meghozhatjuk a döntéseket. Ezt sokan alkalmazzák úgy, hogy amikor már racionálisan körbejártak egy problémát, és nem tudnak választani az alternatívák közül, akkor feldobnak egy pénzdarabot, és ezzel döntik el a kérdést. Az előzetes racionális mérlegelés persze nagymértékben korlátozott a rendelkezésre álló idő, információ, valamint az egyén mentális képességei függvényében, ezért a döntés racionalitása valójában sokszor csak illúzió. Ezen felül ott van még a véletlen is, aminek sokszor nem is vagyunk tudatában, és ezért a világot sokkal érthetőbbnek hisszük, mint amilyen valójában. Arról már nem is szólva, hogy sokszor utólag racionalizálunk dolgokat a lelki békénk érdekében.

A racionalitás korlátait figyelembe véve érdekes lenne, ha valaki egyszer nekiállna tiszta stratégiaként alkalmazni a pénzfeldobást, vagyis nem is töltene időt előzetes racionális mérlegeléssel, hanem minden fontos döntést (megvegyem a kocsit? összeházasodjak vele? elfogadjam az állást? stb.) pénzfeldobással döntene el. Hosszabb távon vajon rosszabb vagy jobb eredményt érne el, mint mi többiek, akik inkább racionálisan igyekszünk döntéseket hozni?

Kellemetlen lenne, ha esetleg az derülne ki, hogy egy kellőképpen felgyorsult és komplex világban a racionalitás már nem is annyira hasznos dolog, mert a döntéshozatal bonyolultsága miatt a véletlen stratégia is hasonló eredményt hoz. :P

Eddig nem tudtam, hogy a címbeli káromkodásnak a szó szerintin túl valamilyen többletértelmezése is lenne, de egy Wikipédiás kiruccanás során kiderült, hogy egy igen kellemetlen eszközre utal ez a szófordulat, újabb példaként az emberiség kínzással kapcsolatos kreativitására.

Ez a káromkodás mellesleg az Iskola a határon-t is eszembe juttatja, ami egy nagyszerű könyv. Aki nem ismeri, az itt olvasgathatja. A karóbahúzás pedig a Híd a Drinán egyik emlékezetes jelenetét idézi fel, ami nem egy kellemes emlék, de a könyv amúgy zseniális. Meg lehet tudni belőle egy-két dolgot balkáni szomszédaink múltjáról és lelkivilágáról.

Ha már így szabadon asszociálok, akkor a káromkodás témájához lazán kapcsolódva még a Curb egyik évadzáró epizódja is beugrik, amelyben Larry az új éttermébe egy Tourette-szindrómás szakácsot vesz fel, akire éppen az étterem megnyitóján jön rá a káromkodási roham. Larry szolidaritásból szintén elereszt néhány káromkodást, és az első döbbenet után a vendégek is lelkesen csatlakoznak:

A fenti epizód magyar változatának elkészítése is jó móka lehetett. Érdekes lenne megnézni, hogy a szinkron mennyire tudja visszaadni az eredeti epizód zamatát. :)

Éppen a Margit-hídon bicikliztem ma, és megálltam egy helyen, hogy vizet vegyek magamhoz. Közben a folyóra pillantottam, és láttam, hogy egy férfi úszik benne arccal lefelé, aki vagy megfulladt, vagy nagyon sokáig tudta visszatartani a lélegzetét.

Körülnéztem, hogy kinek lehetne szólni, és megláttam két rendőrt nem messze tőlem, akik szintén felfigyeltek az úszó testre, és az egyik füttyentett egyet. A fütty, mint kiderült, egy a folyóban állomásozó csónakosnak szólt, aki felfigyelt rá, majd távcsővel végigpásztázta a folyót, és meglátva a testet amolyan „na, már megint egy” arckifejezéssel arra irányította a csónakot. Odaérve előhúzott egy jókora csáklyát, és azzal próbálta becserkészni az embert.

Elég nehézkesen ment neki, ezért inkább továbbgurultam, de az egész jelenet a halottól eltekintve is bizarrnak tűnt. A csónakos ember a folyóban olyan benyomást keltett, mintha éppen ezért tették volna oda, hogy hullákat csáklyázzon ki a vízből, és a viselkedéséből és a felszereltségéből ítélve nem is volt számára újdonság a dolog.

Ennyi öngyilkos lenne mostanság a híd körül, hogy ezért külön embert állomásoztatnak a folyóban? :-o

Viszonylag ritkán szoktam az agykutatás aktuális eredményeiről olvasni, ezért meglepve értesültem arról, hogy már létezik egy technika, amivel átmenetileg módosítani lehet a kísérleti alany erkölcsi ítéletét más emberek cselekedeteivel kapcsolatban. Vagyis a kezelés után ugyanazt a cselekedetet szigorúbban vagy kevésbé szigorúan ítélik meg, mint a kontrollcsoport:

Ha a lehetséges társadalmi alkalmazásokra gondolunk, akkor kézenfekvő ötlet lehet, hogy a kellőképpen kiforrott technikát alkalmazva a jövőben a választások előtt a nép majd kevésbé szigorúan fogja megítélni a politikusok tetteit, mint korábban. :P

Kicsit töprengtem, de így késő este hirtelenjében nem jut eszembe más olyan értelmes cél, amire egy ilyen technikát (mások cselekedeteivel kapcsolatos erkölcsi ítéletünk megváltoztatása) fel lehet használni. Van ilyen?

Az egyik nap autóval mentem a városban, és éppen foglalkoztatott valami probléma, ezért elmerültem a gondolataimban vezetés közben. Egy idő múlva arra eszméltem, hogy már jó ideje kikapcsoltam a világból, az autó viszont haladt tovább, és biztonságosan eljutottam vele egy másik pontra, de nem igazán tudtam felidézni a két pont közötti utat.

Máskor is történt már ilyen, ezért rákerestem neten, és mint kiderült, a jelenség hivatalos neve autópálya hipnózis, bár ahogy a fenti példa is mutatja, nem csak az autópályán működik.

Ha ilyenkor egy váratlan esemény történne, akkor a vezérlőmechanizmusok vajon mindig képesek lennének idejében visszakapcsolni az aktív agyműködésre? Eddig minden alkalommal működött az automatizmus, de ha ilyesmi történik velem, akkor utólag általában meglepődöm, hogy még épségben vagyok. :) Különösen, ha azt vesszük, hogy egyidejűleg valószínűleg még jó néhányan vezetnek körülöttem hipnotizált állapotban. :P

Van ugye az a mondás, miszerint minél többet tanulunk, annál kevesebbet tudunk. Ha az ember elkezd tanulmányozni valamit, idővel egyre világosabb képe lesz a teljes tudásanyagról, amihez képest a saját tudása eltörpülni látszik. Aki viszont nem ért az adott témához, az a felületes ismereteiből kiindulva azt hiszi, hogy nem is olyan bonyolult, mint amilyennek mondják.

Ez a mondás jutott eszembe, amikor az egyik nap a Dunning-Krueger hatásról (angolul kicsit bővebben) olvastam, ami szerint az inkompetens emberek hibás döntéseket hoznak, és hibás következtetésekre jutnak, de az inkompetenciájukból következően képtelenek felismerni ezt. Következésképpen az ilyen emberek a saját képességeiket hajlamosak igencsak túlbecsülni, és más, náluk kompetensebb embereknél többre értékelni magukat.

A hatás persze fordítva is működik. Az igazán kompetens emberek hajlamosak alulértékelni a saját képességeiket, és ettől kevésbé magabiztosak lesznek, hiszen azt gondolják, hogy mások hasonló vagy akár jobb képességekkel bírnak, mint ők. Vagyis nem csak az inkompetens emberek sajátja, hogy nem képesek reálisan értékelni a tudásukat, hanem ugyanebbe a csapdába a hozzáértő emberek is beleesnek, akiknél ráadásul negatív önértékelést vált ki.

A dilemma tehát az, hogy mi a jobb? Inkább kompetensek legyünk vagy magabiztosak? Lehet, hogy nem is kellene különösebben arra törekedni az életben, hogy képezzük magunkat, hiszen a fentiek szerint a hülyéknek áll a világ. Legalábbis az kétségtelen, hogy ők jobban érzik magukat benne. :)

Egy labda és egy ütő együtt 110 forintba kerül. Az ütő 100 forinttal kerül többe, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?

Gondolkozz néhány másodpercig a válaszon, majd olvass tovább.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

. .

Amennyiben 10 forintra gondoltál, akkor az emberek többségéhez hasonlóan hibás eredményre jutottál, hiszen így együtt nem kerülhetnének 110 forintba. Amikor egyetemistáknak tették fel a kérdést, a megkérdezettek fele rossz választ adott, még akkor is, ha időt adtak nekik a gondolkodásra. Érdekes módon még az MIT-s hallgatók (akik pedig igazán eleget foglakoznak matematikával) 45%-a is beleesett ebbe a csapdába.

A jelenség magyarázata az, hogy az intuitív válasz 10 Ft, ami elsőre nagyjából helyesnek látszik, ezért az analitikus agyrész az emberek többségénél ráhagyja az eredményt, és nem ellenőrzi. Hacsak a kedves olvasó nem kezdett el gyanakodni az elején, hogy valami trükk van a dologban, akkor elvileg itt is hasonló eredményeknek kellett születniük. Ezért tettem ide a kérdést, hogy lássuk, itt is visszaigazolódik-e az általános tapasztalat. Ha lesznek kommentek, akkor majd kiderül. :)

Nemrég éppen a motivációról néztem egy előadást, amiből kiderült, hogy Amerikában már több cég is alkalmazza az úgynevezett ROWE (Results-Only Work Environment - Eredményvezérelt munkakörnyezet) stratégiát, aminek az a lényege, hogy azt csinálsz, amit akarsz, akkor jársz be dolgozni, amikor akarsz, vagy akár be sem jársz, csak a munka készüljön el. A dolgozókat az eredmények alapján fizetik, nem aszerint, hogy mennyi időt töltöttek bent.

Valószínűleg nem lehet minden területen alkalmazni a módszert, orvosoknál például érdekes lenne, ha úgy gyógyítanának, hogy be sem járnának (bár vannak, akik képesek erre), de mérnöki vagy hasonló szakmákban érdekes lenne kipróbálni. Ahol kreativitásra van szükség, problémákat kell megoldani, az a munkahely nem olyan, mint egy gyár, hogy leül a dolgozó reggel a futószalag elé, és rögtön faragja a megoldásokat. Néha éppen akkor jön egy ötlet, amikor egészen mást csinál az ember.

A tapasztalatok szerint a ROWE stratégia növeli a dolgozók elégedettségét, kevesebben lépnek ki a cégtől, és a produktivitásuk is emelkedik. A dolog másik része viszont, hogy aki nem teljesít, attól rövid úton megválnak, hiszen a szabadságnak az az ára, hogy eredményeket kell letenni az asztalra.

Érdekes kérdés, hogy mi a jobb az egyénnek. A kevésbé hajtós munkahely a szokásos kötöttségekkel (munkaidő 8-tól 4-ig), vagy a szabadság azzal a kikötéssel, hogy ha nem teljesítesz, akkor repülsz. Te szívesen dolgoznál ilyen helyen?

Az előző bejegyzés kommentjei eszembe juttattak egy rövidfilmet, amiben két szikla ücsörög a hegyen, és onnan figyelik, hogy mit ügyködnek az emberek. A címe: A kerék, és jól perspektívába helyezi a mi emberi sürgés-forgásunkat. Amikor a sziklák beszélgetését látjuk, akkor az ő érzékelésük szerint múlik az idő, úgyhogy senki se lepődjön meg, ha ezalatt villámgyorsan történnek körülöttük a dolgok. :)

Íme egy angol feliratos változat:

Gyerekkoromban sokat olvasgattam A biológiai pokolgépet, amelyben mindenféle félelmetes lehetőséget vázolt a szerző a biológiai felfedezések veszélyeiről. Több különböző téma mellett, mint például az orosz fejtranszplantációs kísérletek (levágott kutyafej életbentartása, fejátültetett kétfejű kutyakiméra létrehozása), szó volt benne a hibernálásról is, amelynek során embereket fagyasztanak le, hogy később aztán felébresszék őket.

Emlékszem, ez az utóbbi lehetőség hátborzongató volt számomra gyerekfejjel, és azóta nem is nagyon hallottam a témáról a sci-fi filmeket kivéve, amíg most bele nem futottam egy filmbe, amiből kiderült, hogy nagyon is foglalkoznak a dologgal, és komoly üzlet épült arra, hogy lefagyasszanak vállalkozó kedvű embereket.

Az alapígéret az, hogy a jövőben olyan fejlett lesz az orvostudomány, hogy könnyedén kiolvasztják, megjavítják, és újraélesztik majd a fagyasztott pácienseket. Az eutanázia persze nem engedélyezett, ezért a folyamat csak akkor kezdődhet meg, ha az alanyt már hivatalosan halottnak nyilvánították. Amint az orvos kimondja a szentenciát, azonnal hűtőkocsiba zsuppolják a testet, viszik a gyárba, ott lecserélik a vérét olyan folyadékra, ami megakadályozza a kristályképződést a sejtekben, és fejjel lefelé eltárolják egy függőleges hengerben. Azért fejjel lefelé, hogy ha a fagyálló szintje lecsökkenne valami hiba folytán a testben, akkor inkább a teste károsodjon, mint az agya.

Egyesek egyébként nem is vacakolnak a testtel, és egyből csak a fejüket a fagyasztatják le. Ez valószínűleg olcsóbb, és nyilván arra számítanak, hogy a jövő orvostudományának nem jelent majd problémát új testet növeszteni nekik. A dolog kicsit olyan, mintha a Futurama elevenedne meg. Egyes vélekedések szerint az újraélesztés inkább elmetranszfer útján fog megvalósulni, vagyis nem is vacakolnak a majd a lefagyasztott test felengedésével, hanem egyszerűen leolvassák a tudatot az agyból, és áttöltik egy új testbe.

Az eljárás sikeressége (akár kiolvasztás, akár elmetranszfer útján) választ adna arra klasszikus kérdésre is, hogy a tudatunk pusztán az agyunk fizikai felépítéséből adódik-e, vagy van-e valami plusz is, ami nem kötődik a fizikai testhez. Ha egyszer sikerülne valakit életre kelteni, az nehéz helyzetbe hozhatná, például, a vallásos embereket, hiszen mit mondhatnának a felélesztett ember lelkével kapcsolatban? Azt mondanák, hogy nincs is lelke? Zombi? :) Azt nyilván nem fogadhatnák el, hogy a halál utáni fagyasztás a lelket is eltárolta lefagyasztva.

Egyelőre azonban sikerről még szó sincs, és a módszer kritikusai nem is finomkodnak, amikor megfogalmazzák kétségeiket. Szerintük, ahogy a hamburgerből nem lehet újra tehenet előállítani, úgy a testből sem lehet visszanyerni a hajdani embert. Ettől függetlenül komoly cégek foglalkoznak a témával, és non-profit szervezetek is léteznek azzal a deklarált céllal, hogy kiküszöböljék a nem önkéntes halált az emberiség életéből.

A halál legyőzése érdekes erkölcsi és társadalmi problémákat vethet fel. Vajon mindenkinek rendelkezésére áll majd az eljárás? Vagy az élet meghosszabbítása a gazdagok kiváltsága lesz? Nem túl kellemes belegondolni például egy olyan uralkodó osztály lehetőségébe, amelynek tagjai az élethosszabbító kezelések révén örökéletűek lennének. Ha viszont mindenkinek rendelkezésére fog állni az újraélesztés, akkor mi lesz a túlnépesedéssel? Többek között Dr. Cox is megmondta már a maga keresetlen stílusában, hogy a modern orvostudomány lényeges vonása, hogy olyan embereket is életben tart, akiknek már réges régen meg kellett volna halniuk. Ennek az újraélesztés vagy az élethosszabbítás egy igazán extrém formája lenne.

De, ahogy a filmben is kifejtik, lehet, hogy az egész nem is a technológián fog megbukni, hanem azon, hogy a jövőbelieknek több eszük lesz, és egyszerűen nem ébresztik fel a lefagyasztott pácienseket. Bár ha a mai celebközpontú média a jövőben is megmarad, akkor ez jó forrás lehetne, ahonnan mindig lehetne friss hírességeket kitermelni. Egyszerűen kiolvasztanának valakit, aki körbeturnézná az akkori showműsorokat, és beszélhetne a mai világról, hogy hogyan éltek az emberek ebben a primitív korban.

Talán az lenne a legpraktikusabb, ha előre lefagyasztanánk néhány mai celebet erre a célra. :P

Nemrég dokumentumfilmek között böngészgettem a neten, amikor váratlanul elém került a fenti címmel egy BBC film, amely a meztelenséghez való hozzáállásunkat boncolgatta. Azért akadt meg rajta a szemem, mert éppen előtte levő nap láttam egy másik videót, amin az előadó azt a témát járta körül, hogy mi lehet az oka annak, hogy jórészt szőrtelenek vagyunk. Kicsit belegondolva tényleg különös, hogy a legtöbb állat testét szőr borítja, így legközelebbi rokonainkét, a csimpánzokét is, ezért logikus lenne, ha mi is teljesen szőrösek lennénk, nem csak itt-ott. A szőrtelen emlősök egy kivételével (valamilyen föld alatt élő patkányfajta) mind vízi ősökkel rendelkeznek, és felépítésünkben mi is hasonlítunk a vízi állatokhoz. Tudatosan tudjuk például kontrollálni a levegővételünket, amire csak a víz alá bukó állatok képesek. Továbbá a testünk áramvonalas, zsírréteg van a külső részén, stb., Szóval van rá esély, hogy nem is a szavannai majmoktól származunk, hanem valamilyen vízi változattól, és ezért vagyunk csupaszok.

De visszatérve a dokumentumfilmhez, a készítők úgy gondolták, hogy megvizsgálják, hogyan viszonyul az átlagember a meztelenséghez, miért jelent akkora sokkot meztelenül mutatkozni idegen emberek előtt (bár egyes polgártársainknak ez nem jelent problémát). Ennek érdekében összegyűjtöttek egy csapat átlagembert mindkét nemből és különböző korosztályokból, és összezárták őket egy hétvégére, hogy teszteljék rajtuk a meztelenség hatásait.

Volt vetkőzés detektívtükör előtt, szemkövető szerkentyű alkalmazása az alanyon, hogy hol pásztáz a másik ember testén, és a végén még az utcára is kiküldték őket. Az alább beágyazott videón megtekinthető, hogy mit hoztak össze a pajkos britek. Ha esetleg reklámablak ugrik fel a rákattintásra, az nem az én művem, hanem a lejátszó gazdáié:

A fent vázolt tesztekkel kapcsolatban persze adódik az a kézenfekvő kifogás, hogy vajon mennyire lehet átlagembernek tekinteni egy olyan jelentkezőt, aki vállalkozik egy ilyen kísérletre annak tudatában, hogy azt lefilmezik, és aztán majd leadja a TV? Ilyen lenne az átlagos szégyenlős ember?

Mindenesetre érdekes, hogy arrafelé a közszolgálati TV ilyen műsorokat finanszíroz. Nálunk biztos ebből is politikai vihar lenne, ha előállna az MTV-ben egy lelkes kolléga egy ilyen ötlettel. :)